Embercsempészeket és migránsokat fogtak Győrnél

illusztráció, rendőrség, rendőrautó, rendőr
Vágólapra másolva!
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak jelzése alapján Győr-Moson-Sopron megyénél megállítottak egy autót, amelyben a sofőr, valamint társa, öt migránst akart illegálisan Ausztriába juttatni.
Vágólapra másolva!

A szolgálatot teljesítő rendőrök augusztus 20-án 8 óra 15 perckor egy román autót ellenőriztek az M1-es autópálya 123-as kilométerszelvényében lévő, 83-as számú főútvonal lehajtójában Győr külterületén. Az autót egy 38 éves, román férfi vezette, mellette ült partnere, egy 25 éves, román nő.

Az autóban utasként tartózkodott továbbá öt, magát szír állampolgárnak valló férfi,

akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sofőrt és társát elfogták, majd a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték őket.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészésért akár 15 évet is lehet kapni.