Drogot találtak a Tankcsapda-koncertről hazatartó, M3-ason elgázolt lány szervezetében

Vágólapra másolva!
Egy nő és a barátja egy szilveszteri Tankcsapda-koncertről tartottak hazafelé az M3-ason. Összevesztek, ezért a nő kiszállt a kocsiból. Nem sokkal később egy másik autós halálra gázolta. A Bors információi szerint a szakértők drogot találtak a nő vérében.
Vágólapra másolva!

A 25 éves B. Kata 2019 szilveszterén egy Tankcsapda-koncertről tartott hazafelé a barátjával az M3-as autópályán.

Útközben összevesztek egymással, ezért a nő kiszállt a kocsiból, bezárta a barátját, majd gyalog indult el az úton.

Forrás: Police.hu

Nem sokkal később, egy másik autós elütötte B. Katát. A sofőr nem állt meg segíteni, elhajtott a helyszínről.

A nőt a Tankcsapda egyik tagja találta meg, aki felismerte, hiszen nagy rajongója volt a zenekarnak.

Másnap a rendőrök elfogták a gázolót, a 20 éves gyömrői V. Martint. Nagyapja akkor úgy nyilatkozott a Borsnak, hogy nem akart elmenekülni, de sokkot kapott.

"A szüleihez ment haza, náluk volt a baleset után. Teljesen összetört, sokkos állapotban volt, azt mondták, úgy remegett, mint a kocsonya" – mondta a nagyapa. Hozzátette, hogy Martin ügyvédet akart keresni, mielőtt feladta volna magát. Amikor talált és el akart indulni otthonról, akkor fogták el a rendőrök.

A lap információi szerint

most kiderült, hogy a baleset időpontjában nemcsak alkoholt találtak Kata szervezetében, hanem drogot is. A szakértők új pszichoaktív szer maradványait mutatták ki a vérében.


V. Martint az eset után letartóztatták, a jövő héten fog először bíróság elé állni.