15 milliót sikkasztott néhány hónap alatt egy pénzszállító, majd úgy tett, mintha köze nem lenne az egészhez

Vágólapra másolva!
Álrablással próbálta leplezni egy pénzszállító cég alkalmazottja azt, hogy hónapokon át közel 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból.
Vágólapra másolva!

A harmincas éveiben járó férfi egy pénzszállító cég alkalmazottjaként dolgozott, és feladatai közé tartozott a bank-automatákban lévő pénzkazetták feltöltése. Decemberben a férfi

rossz anyagi helyzete miatt elhatározta, hogy a bankautomatákba szánt pénzből elvesz 1 millió forintot és ebből rendezi kiadásait. A napi útvonalába eső automaták egyikéből el is vette a pénzt, azonban a nap végén az elszámolás alkalmával a bizonylatokon azt tüntette fel, hogy ez a pénz is az automatába került.

A férfi a pénz egy részéből tartozásait egyenlítette ki, míg a másik részét szerencsejátékra fordította. Utóbbin nem nyert, ezért úgy döntött, hogy ismét hozzányúl a bankautomatákba szánt pénzhez.

Ekkor újabb 1 millió forintot vett el, amit szintén szerencsejátékra fordított, de az újra elvesztette. A

férfi áprilisig hat bankautomatából összesen 14.664.000 forintot lopott. Májusra a hiányt már nem tudta leplezni, attól tartott, hogy kiderül a sikkasztás, ezért elhatározta, hogy megszervez egy álrablást,

és azt állíjta majd, hogy a hiányzó pénzt idegenek rabolták el tőle. Májusban egy nyíregyházi bankautomatába szánt 15 millió forintból napközben a férfi a többi automatából elvett és hiányzó pénzt visszatöltötte, majd Nyíregyházára úgy érkezett meg, hogy a kazettában már csak 336.000 maradt. A pénzzel az örökösföldi bank-automata feltöltésére készült, majd

az automata közelében a saját szolgálati fegyverével többször fejen ütötte magát, a pénzt pedig a helyszínen szétszórta, majd a fegyvert a pénzeszsákra rakta, és visszament az autóban várakozó munkatársához.

Kollégájának azt állította, hogy kirabolták, ezért értesítették a rendőröket, a rendőrség pedig fegyveres rablás miatt nyomozást rendelt el. A nyomozás során a férfi közel 2 hétig letartóztatásban volt, majd részletes beismerő vallomást tett, sőt a teljes kárt is megtérítette a főnökének.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben

felfüggesztett börtönbüntetés, és pénzbüntetésre kiszabását javasolta, illetve, hogy tiltsák el a pénzszállítói foglalkozástól.