Szánthó Miklós: A liberális felszabadítási láznak sosincs vége

Vágólapra másolva!
A liberálisok idővel mindig hivatalos politikát csinálnak abból, ami korábban kivételszabály volt, és ami iránt eredetileg csak egy kis megértést kértek - mondja Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Szerinte a Nyugat – benne az egykori jobboldallal – már elvesztette a küzdelmet az LMBTQ-lobbival és a genderőrülettel szemben. 
Vágólapra másolva!

De hogy ezek nem pusztán vadhajtások, azt mutatja, hogy az Európai Bizottság éves gender- és LMBTQ-stratégiájában – mert ilyen is van már! – kifejezetten arra ösztönöz, hogy a tagállamok az abban foglaltakat az iskolákban is honosítsák meg. Az Európai Parlament pedig egy tavasszal elfogadott határozatában kimondta, hogy a férfiak is szülhetnek. A Brian életén még kacagtunk, de úgy tűnik, mára az abszurd humor megszűnt, és a nyugati politika lépett a helyébe - mondta Szánthó Miklós.

Szerinte a Nyugat azért nem képes tolerálni Magyarország konzervatív családpolitikáját, mert

A teljes interjú itt olvasható.