Kilencmillió forintos kárt okozott főnökének a sértődött ceglédi munkás - videó

Vágólapra másolva!
A férfi lovászként dolgozott egy ceglédi vállalkozásnál, amelynek vezetőjével többször is összeszólalkozott. Az egyik nap a férfi kegyetlen bosszút állt, kilencmillió forint kárt okozva ezzel.
Vágólapra másolva!

Két hete a korábbi viták miatti a férfi haragjában, részegen

felgyújtotta a főnöke ceglédi telephelyének szélén tárolt széna és szalmabálákat. Ezután, mintha mi sem történt volna, elment lefeküdni

a munkások számára fenntartott szállásra.

Közben majdnem ezer bála égett el, amellyel közel kilencmillió forintos kárt okozott a vállalkozásnak.

A férfit a rendőrök elfogták és jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt indítottak ellene eljárást. Hamarosan letartóztathatják.