Az egész család drogbűnöző lett

bűnbanda dílerek
Vágólapra másolva!
Több mint harminc gyanusítottat sikerült felderíteni a két évvel ezelőtti rendőrségi akciók után, amiben egy közel 10 fős drogbandát sikerült kivonni a forgalomból. Akkor összehangolt akció keretében, egyszerre tíz helyszínen tartottak razziát, most vádemelési szakaszba lépett az ügy - írta meg a police.hu
Vágólapra másolva!

A budapesti, törökbálinti, debreceni és szegedi lakcímeken végrehajtott kutatások mérlege akkor közel másfél kiló kábítószer volt; köztük marihuána, amfetamin és extasy tabletta.

A drogon túl a nyomozók lefoglaltak porciózáshoz, méréshez, hígításhoz és tároláshoz használt eszközöket, valamint fegyvereket is.

A drogbanda tagjaitól összesen több mint 5 és fél millió forintot, közel kétezer eurót, valamint különböző külföldi valutát foglaltak le. Forrás: Police.hu

A rendőrök számára a nyomozás során hamar világossá vált, hogy a dílerek között több rokoni kapcsolat is van, a csapat élén állt az a debreceni S. Zoltán, akinek felesége és édesanyja is tevőlegesen részt vett a drogbizniszben.

Tőlük összesen több mint 5 és fél millió forintot, közel kétezer eurót, valamint különböző külföldi valutát foglaltak le. S ugyancsak a lefoglalás tárgya volt egy tízmillió forint értékű gépkocsi is.

Az eljárás során 9 főt jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak meg, míg 23 főt kábítószer birtoklásával.