Egyedül maradt két kis gyerekkel a focista özvegye

Vágólapra másolva!
 Gyermeke születésnapi tortáját kezdte szervezni feleségével, mielőtt egy útépítés során halálra rázta az áram a cibakházai focistát. A 26 éves Bense Arnoldot a családja mellett az egész hazai labdarúgó-társadalom gyászolja - írta a Borsonline.
Vágólapra másolva!

Bense Arnold a megyei I. osztályban játszó cibakházai labdarúgó két gyermek, Domika és Bazsika édesapja volt - írta a lap. Arnold a foci mellett szorgalmasan dolgozott.

– mondta zokogva Kitti.

A Törökszentmiklós és Szajol vonzáskörzetében zajlik egy útépítés. Ott dolgozott segédmunkásként, tehát úgy vélem, köze sem lehetett volna egy áramütéshez. Az lett volna a feladata, hogy lapátoljon, semmi más! Nem értem, mi történhetett - folytatta Kitti, aki egyelőre elképzelni sem tudja, hogyan alakul az élete a férje nélkül.

A Bors elérte Arnold édesapját, Jánost is, aki annyit elmondott, hogy

rendszeresen dolgozott együtt a fiával, de a tragédia körülményeit nem kívánta részletezni.