Rétvári Bence Mesterházynak: Ha marslakó lennék, akkor ezt elhinném

Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője megpróbálta meggyőzni a közönséget a tihanyi Tranzit Fesztiválon, hogy a baloldal nem támogatja az illegális migrációt, de a Rétvári Bence, az Emmi államtitkára részletesen idézte a bevándorláspárti baloldali nyilatkozatok. 
Vágólapra másolva!

Mostanra a baloldali politikusok is a liberális médiatér miatt teljesen feladták a korábbi baloldali elveket, így a szociáldemokrácia is teljesen átalakult – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Mesterházy Attila minderre azt mondta, hogy továbbra is létezik baloldali pólus a liberális mellett. Az MSZP képviselője szerint persze sok kérdésben egyezés van a liberálisok és a szociáldemokraták között.

Rétvári Bence: Mára liberálisok lettek a szocdemek Forrás: Origo

Egy kereszténydemokrata politikusnak nem kell magyaráznia, mit gondol a világról – mondta Rétvári. Magyarországon egy néppárti nemzeti kereszténydemokrata kormány olyan lépéseket tett, amiket egyébként baloldaliak szoktak – tette hozzá. Mesterházy szerint több esetben szembemegy a kereszténydemokrata kormány azokkal az elvekkel, amik a kereszténydemokráciát egyébként jellemzik. Példaként a migrációt hozta fel. Rétvári szerint

Helyben kell megoldani a migráció kiváltó okát, és nem ide kell hozni az embereket – tette hozzá. Nem kereszténydemokrata politika a határok megnyitása, ott kell segíteni, ahol arra szükség van.

Mesterházy szerint hazugság, hogy a baloldal támogatta volna az illegális migrációt. Úgy látja, hogy helyben kell kezelni a problémákat. Helyesnek nevezte a kormány mostani döntését, miszerint befogadtuk azokat az afgánokat, akik segítették a magyar egységeket.

- reagált Rétvári. Baloldali NGO-k állnak az egész migrációs folyamat szervezése mögött – tette hozzá.

Sokkal többet költenek most a családok megsegítésére, mint a baloldali kormányok idején Forrás: Origo

Mesterházy minderre azt mondta, hogy Németországban egy kereszténydemokrata politikus, Angela Merkel szervezte a migrációt. Kommunikációs szinten elvesztette a baloldal a migrációs tematikát – tette hozzá. Karácsony Gergely pár héttel ezelőtt azt mondta, hogy azért nem teszi plakátra a migrációt segítő elképzeléseit, mert az ártanak neki – mondta Rétvári. Ismét felidézte, hogy Ujhelyi István egyetlen bevándorláspárti határozat ellen nem emelte fel a szavát.

Mesterházy egy másik kérdésre azt mondta, hogy szó sincsen arról, hogy a baloldal a segélyek alapján akarja eltartani az embereket.

Magyarország GDP-arányosan a legtöbbet költi családtámogatásra Európában –

reagált Rétvári. Azt szeretnénk, ha minden el tudna helyezkedni, és családot alapítani. Annál nagyobb segítség nincsen a munkavállalók számára, minthogy munkaerőhiány van, mert így az adott személy tárgyalási pozíciója sokkal jobb, mint korábban – tette hozzá. Ez a jó szociálpolitika.

A felek között komoly vita alakult ki abban, hogy a mostani családtámogatások segítik-e a demográfiai problémák megoldását. Mesterházy szerint a mostani demográfiai helyzetet nem oldja meg a mostani családtámogatási rendszer, mivel ennél több segítség kellene. Az MSZP-s politikus azzal vádolta a 2002 előtti Fidesz-kormányt, hogy az ők készítették elő azokat a terveket, ami alapján Medgyessyék visszavonták a családi kedvezményeket. Rétvári egyértelműen cáfolta az elhangzottakat, ráadásul amikor a Fidesz van kormányon, akkor nőnek a családtámogatási kiadások, míg a baloldal csökkenti azokat.