Egy transzvesztitával tartottak LMBTQ-érzékenyítést egy budaörsi gimnáziumban

A LMBTQ-propagandát népszerűsítő "drag queenek" minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy gyerekeket befolyásoljanak. Nyugaton már rendszeresen bejárnak az iskolákba érzékenyítő programokat végezni (a kép illusztráció, az Egyesült Államokban készült).
Vágólapra másolva!
Nem tájékoztatta a szülőket a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum arról, hogy érzékenyítő programokat szerveznek a diákoknak, amelyek során a legismertebb LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztita is tartott előadást - tudta meg a Magyar Nemzet. 
Vágólapra másolva!

Nem osztályokra lebontva, hanem előadás jelleggel tartották meg a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum által megszervezett érzékenyítő programokat, amelyeken tudomásom szerint kötelező volt a részvétel, mondta el a Magyar Nemzetnek Törökbálint fideszes alpolgármestere.

Géczy Krisztián, akinek egyik gyermeke szintén a gimnázium tanulója, beszámolt arról is, hogy az érzékenyítő programokra a visszajelzések alapján

egy transzvesztitát is meghívtak, aki az élettörténetét és gondolatait mesélte el az intézmény diákjainak.

Mivel azonban a gimnáziumnak hatosztályos része is van, az előadásokat nemcsak a nagyobbak, hanem akár a 13 éves gyerekek is hallhatták.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az alpolgármester hozzátette, hogy bár az érzékenyítőnapokat az iskola Facebook-oldalán burkoltan meghirdették, a szülőket nem tájékoztatta senki arról, hogy ilyen jellegű rendezvény lesz a gimnáziumban. Mint mondta,

csak annyit kérnek, hogy a szülők megkérdezése nélkül ne próbálják olyan dolgokban érzékenyíteni a gyerekeket, amelyek szerinte a normálistól eltérőek, és ne akarjon senki úgy tenni, mintha normális lenne az, hogy a szülők megkérdezése nélkül kiskorú gyerekeket próbálnak ellenőrizetlenül befolyásolni.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, korábban már két másik budapesti gimnáziumról is kiderült, hogy beengedte az LMBTQ-propagandát az iskolába.

A budapesti Eötvös József Gimnáziumban az iskolaújság szerkesztői egy kérdőív segítségével próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését. A szintén fővárosi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban pedig egy érzékenyítő foglalkozás során a tanulóknak különböző szituációs gyakorlatokat kellett eljátszaniuk, és olyan fogalmakkal ismertették meg őket, mint "aszexuális", "demiszexuális" és "alloszexuális".

Forrás: Magyar Nemzet

A foglalkozások során ráadásul a táblára felkerült Soros György leszbikusokat támogató civil szervezetének a neve és elérhetősége is.

A mostani eset kapcsán Törökbálint alpolgármestere azt is megjegyezte a Magyar Nemzetnek, hogy szerinte „a magyaroknál – tartozzanak bármilyen politikai párthoz vagy vallási felekezethez – kevés befogadóbb és elfogadóbb nép van a világon; sikerességünk, legyen szó bármilyen társadalmi csoportról, vallási felekezetről, a sokszínűségünkben is rejlik”.

Mint mondta, alpolgármesterként minidig is az motiválta, hogy bárkinek örömmel segítsen, aki segítségért fordul hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy

Hozzátette, „Budapesten és az agglomerációban bárhol szívesen látunk mindenkit, és állunk rendelkezésére, tartozzon bármilyen népcsoporthoz, felekezethez vagy legyen bármilyen szexuális orientációja, mivel Magyarországon nincsenek ilyen megkülönböztetések.

Nagyon sajnálatos viszont, hogy egyes szervezetek ezt belénk akarják magyarázni, jegyezte meg.

A történtek kapcsán a Magyar Nemzet megkereste a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum igazgatóhelyettesét, Gelencsér Gabriellát is, aki az érzékenyítőprogramok egyik fő szervezője volt, aki azonban lapzártáig nem válaszolt a lap kérdéseire.

A kiemelt kép illusztráció, az Egyesült Államokban készült.