Bíróság elé áll a milliomos, budapesti drogdíler

Tíz évig volt drogfüggő, megmutatta, hogy néz ki miután leszokott - Fotó kokain
Vágólapra másolva!
A férfi részben továbbértékesítés, részben pedig fogyasztás céljából többfajta drogot szerzett be egészen elfogása napjáig.
Vágólapra másolva!

2018. július 22-én a férfi épp egy budapesti társasházból jött ki, amikor rendőrökbe botlott, és menekülni kezdett, közben pedig a táskáját és a zsebében lévő dobozt és zacskót eldobta. Mint utóbb kiderült, drogok voltak benne. A rendőrök üldözőbe vették és nemsokára elfogták.

A ruhájában 470.000 forintot, és 150 eurót, míg a hátizsákjában 2.468.000 forintot, 900 eurót, illetve többfajta drogot - kokaint, kannabiszt, amfetamint és MDMA tartalmú tablettákat - találtak és foglaltak le.

Később, a férfinál házkutatást tartottak, melynek során

drogot tartalmazó növényeket, növényi maradványokat, illetve az előállításukhoz szükséges eszközöket foglaltak le.

Elfogása előtt ráadásul a férfi maga is kannabiszt fogyasztott.

Az ügy tárgyalása csütörtök reggel fél 9-kor folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken