Embercsempészek karamboloztak az M0-son

baleset M0-ás embercsempészek
Vágólapra másolva!
Összeütközött három jármű az M0-s autóút 18-as kilométerénél, kettőt két román állampolgár vezetett, akik határsértőket szállítottak. Az Útinform arról tájékoztatott, hogy a baleset az M0-s déli szektorában, az M1-es felé vezető oldalon, a szigetszentmiklósi csomópont után történt.
Vágólapra másolva!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleménye szerint

a baleset helyszínén elfogtak tizenegy, magát iraki és szír állampolgárnak valló férfit; a sofőrrel együtt előállítják őket.

Három autó ütközött, kettőt két román állampolgár vezetett Forrás: Police.hu

A határsértőket - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik a biztonsági határzárhoz,

a két román sofőr ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás indul.

Az Útinform szerint óriási a torlódás a baleset mögött: csak egy sáv járható, a sor vége az 5-ös úti csomópontnál van. A menetidő legalább egy órával megnőtt.