Őrjöngve szitkozódott Érd baloldali polgármestere a városi közgyűlésen - videó

Csőzik László
Vágólapra másolva!
"Mást vakar, maga rühös" - ezekkel a szavakkal illette az érdi közgyűlésben Csőzik László, Érd baloldali polgármestere a város korábbi fideszes vezetőjét, T. Mészáros Andrást. Bősz Anett férje azért gyulladt haragra, mert a helyi Fidesz-frakció a céges ügyeit firtatta az ülésen. Csőzik Lászlónak nem ez az első botrányos ügye, korábban magát gyerekeknek meztelenül mutogató pedofilt védett meg.
Vágólapra másolva!

"Csőzik László a város közgyűlésében nyilvánosan rühesnek nevezte Érd korábbi polgármesterét, lehülyézte és agresszívan fenyegette a Fidesz önkormányzati frakcióvezetőjét, miközben tetten érhetően és folyamatosan hazudott" - erről adott ki közleményt az érdi Fidesz, hozzátéve, hogy álláspontjuk szerint a baloldali polgármester "láthatóan elveszített minden önkontrollt", és "lehet, hogy orvosi segítségre volna szüksége".

Hogy pontosan mit történt a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén, az jól látszik az Érdioldal felvételén.

Csőzik rátámadva politikai ellenfelére dühösen azt kiabálta, hogy "mást vakar, maga rühös". Bősz Anett, DK-s parlamenti képviselő férje ezt követően lehülyézte és agresszívan fenyegette Simó Károlyt, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetőjét. Többek között az ordibálta neki: "Megértetted? Megértetted? Kérdeztem valamit!"

A kocsmai hangulatot megidéző jelenetre azért került sor, mert a Fidesz-frakció szóba hozta, hogy Érd kénytelen kifizetni egy, a Csőzik egykori párt- és jelölttársa családi érdekeltségébe tartozó cégnek 400 millió forintot.

T. Mészáros András a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy kommentálta a történteket, hogy "Csőzik Lászlónál láthatóan nem stimmel valami. Vagy a fejében, vagy a lelkében". Érd korábbi polgármestere szerint Csőzik László hatalmi mániája miatt teljesen elvette a józan eszét. A volt városvezető úgy látja, amióta a baloldali polgármester vezeti a várost, építkezés helyett gyűlölethadjárat folyik.

Arra van energiája, hogy félórás dühöngő, fenyegető politikai beszédet tartson a város közgyűlésében, de arra nincs figyelme, hogy megkérdezze az érdieket az őket érintő döntések előtt – tette hozzá

Az érdi baloldaltól nem ez volt az első trágárság, korábban Tetlák Örs alpolgármester támadta obszcénul a kormánypárti frakciót, később pedig Bősz Anett, a DK országgyűlési képviselőjelöltje azzal fenyegette meg a lélegeztetőgépen lévő Aradszki András fideszes országgyűlési képviselőt, hogy felépülése után agyagba döngöli.

Szánalmas magyarázkodásba kezdett Csőzik

A baloldali polgármester közösségi oldalán próbálta megmagyarázni kifakadását.

"Nem vagyok rá büszke, de tegnap tényleg kiakadtam. Az elmúlt évek egyik legnehezebb vitáját folytattuk le a Közgyűlésben, és egy ponton képtelen voltam elviselni azt a cinizmust és hazugságáradatot, amellyel az előző városvezetés a témát kezelte" - írta.

Posztjában elismerte, hogy "tőle szokatlan módon, emelt hangon szólt" Simó Károlyhoz. "Emiatt utólag is elnézést kérek mindenkitől, de azt gondolom, egy kicsit helyettetek is kiabáltam" - tette hozzá.