Varga Judit: Szükség van az áldozatok segítésére

VARGA, Judit, Varga Judit,
Vágólapra másolva!
A folyamatosan épülő áldozatsegítő hálózat a bajbajutottak széles körét lefedi, hiszen valamennyi bűncselekmény és tulajdon elleni szabálysértés érintettje részére segítséget nyújtanak az Áldozatsegítő Központokban. Az általánosságban nagymértékben csökkenő bűnügyi adatok mellett nagyban javult az áldozatsegítés- és elérés hatékonysága is - érvelt az áldozatokat segítő rendszer működtetése mellett Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Szolnokon, az Áldozatsegítő Központ ünnepélyes megnyitóján.
Vágólapra másolva!

Varga Judit azt mondta: az embertársaink sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében nem elég csupán együttérezni, cselekedni is kell. Ennek a vezérelvnek megfelelően nyitja meg kapuit hétfőn a szolnoki központ is, amely a nyolcadik ilyen intézmény az országban, és az ötödik, amelyet személyesen ad át - számolt be.

Varga Judit: Az embertársaink sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében nem elég csupán együttérezni, cselekedni is kell Forrás: Facebook

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) azt irányozta elő, hogy a legrövidebb időn belül a legközvetlenebb módon érje el a segítségre szorulókat - mondta. Ezért építik ki és fejlesztik folyamatosan az áldozatsegítés rendszerét, amely egyre szélesebb eszköztárral, tapasztalattal és szaktudással rendelkezik az erőszakos cselekmények elszenvedőinek megsegítése terén - közölte.

Hozzátette: áldozatsegítő szolgálatok minden fővárosi és megyei kormányhivatalban is működnek, és ezek munkáját segítik az Áldozatsegítő Központok.

Éjjel-nappali ingyenes áldozatsegítő vonal is működik

Varga Judit elmondta: a folyamatosan épülő hálózat a bajbajutottak széles körét lefedi, hiszen valamennyi bűncselekmény és tulajdon elleni szabálysértés érintettje részére segítséget nyújt. Kiemelte: valamennyi támogatási forma a rászorultság vizsgálata nélkül térítésmentesen igényelhető. A trauma feldolgozását és a továbblépést segíti például a pszichológusi támogatás, a krízishelyzet-kezelés és az anyagi segítségnyújtás - tette hozzá.

- emelte ki.

A miniszter közölte: 2021 januárjától az érintettek elérésének módja is megváltozott, bevezették az áldozatok közvetlen megszólítását célzó, opt-out rendszerként emlegetett elérési mechanizmust. Ennek értelmében a személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatait közvetlenül az állami szolgálat keresi meg személyesen és ajánlja fel a segítséget. Az átállás óta - az általánosságban nagymértékben csökkenő bűnügyi adatok mellett - javult az elérés hatékonysága - mondta. Varga Judit hangsúlyozta: a fejlesztések sora itt nem fog megállni.

Az Igazságügyi Minisztérium fenntartásában éjjel-nappal ingyenes áldozatsegítő vonal működik.

Csak ezen a csatornán keresztül több mint tízezer állampolgárral kerültek kapcsolatba.

Szólt arról, hogy tavaly egy országos kommunikációs kampányt is indítottak, amely során létrejött a vansegitseg.hu portál az áldozatok minél szélesebb körű informálása céljából, továbbá Áldozatsegítő Központ néven Facebook-oldal is működik. Részt vettek egy applikáció fejlesztésében is, amelyen keresztül elérhetők az Áldozatsegítő Központok. Közismert színészek bevonásával Hétköznapi történetek címmel videopodcast-sorozat indult.

Varga Judit kiemelte:

az IM folyamatosan együttműködik az állami, területi szervekkel, társadalmi és egyházi szervezetekkel.

Kiemelkedő partnereik a rendőrség szervei, a kormányhivatalok és az önkormányzatok. A rendvédelmi szervekkel több megállapodást is kötöttek az elmúlt időszakban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen pedig a leendő rendőrök képzéséhez is hozzájárulnak. Az IM által életre hívott családjogi munkacsoportnak köszönhetően minden eddiginél hatékonyabb az érintettek közötti párbeszéd.

Varga Judit kiemelte: további fejlesztések és központok megnyitása várható. Végső céljuk, hogy a hálózat bővítésével legkésőbb 2025-re minden megyében elérhetővé tegyék az Áldozatsegítő Központok szolgáltatásait az arra rászorulók számára.