Az Európa Tanács soros elnökeként Magyarország a nemzeti kisebbségek védelmére fókuszál

SZTÁRAY Péter András
Budapest, 2021. szeptember 7. Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára az Európa Tanács magyar elnöksége által szervezett, A nem kormányzati szervezetek és kutatóintézetek szerepe az Európa Tanács nemzeti kisebbségi normáinak előmozdításában című tanácskozáson a Budapesti Európai Ifjúsági Központban 2021. szeptember 7-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A nemzeti kisebbségek védelmének előmozdítását nevezte az Európa Tanács magyar elnöksége legfontosabb feladatának a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára kedden egy budapesti tanácskozáson.
Vágólapra másolva!

Az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett - A nem kormányzati szervezetek és kutatóintézetek szerepe az Európa Tanács nemzeti kisebbségi normáinak előmozdításában című - tanácskozáson Sztáray Péter azt mondta,

a magyar elnökség célja, hogy megerősítse Európában a demokrácia stabilitását, és hatékonyan vegye fel a küzdelmet a politikai, társadalmi és kulturális intolerancia minden formájával szemben.

Magyarország május 21-től vette át Németországtól az Európa Tanács miniszteri bizottságának soros elnöki tisztét, amelyet fél éven át tölt be.

- mondta.

Mint fogalmazott, a diaszpórában élő magyar kisebbségek élvezik az anyaország támogatását, és Magyarország biztosítja a területén élő nemzetiségek védelmét és kulturális autonómiáját. A nemzeti kisebbségi jogok védelme és segítése garantálja a tagállamok stabilitását, gazdagságát, valamint az európai intézmények stabilitását.

„Ugyanakkor a nemzeti kisebbségek a leghátrányosabb csoportok közé sorolandók az európai társadalmakban, pedig nyelvük, kultúrájuk, hagyományaik felbecsülhetetlen európai értéket jelentenek, amelyeket nemzeti és európai szinten is meg kell védeni” - mondta Sztáray Péter.

Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára az Európa Tanács magyar elnöksége által szervezett, A nem kormányzati szervezetek és kutatóintézetek szerepe az Európa Tanács nemzeti kisebbségi normáinak előmozdításában című tanácskozáson a Budapesti Európai Ifjúsági Központban 2021. szeptember 7-én Forrás: MTI/Kovács Attila

Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a konferencia szünetében az MTI-nek azt mondta: az ET miniszteri bizottságának soros elnökségének idejére a kormány által meghatározott öt fontos feladatok közül az első a nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítása.

- tette hozzá, kiemelve, a kormány célja, hogy ismét a nemzetközi politika napirendjére helyezze a nemzeti kisebbségek helyzetét. Úgy látják, még a kisebbségek között is háttérbe került a nemzeti kisebbségek kérdése, annak ellenére, hogy 50 millió embert érint.

A miniszteri biztos elmondta, e feladat "házigazdája" a Külgazdasági- és Külügyminisztérium, a tárcán belül is a szomszédságpolitika fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi kabinet.

Ismertetése szerint négy konferenciát terveznek a témában, az első, a nyáron tartott konferencia a nemzeti kisebbségek védelmére rendelkezésre álló lehetőségekről szólt, ez a mostani pedig - amelyet az ET budapesti ifjúsági központjában tartanak - a civil szervezetek és kutatóintézetek kisebbségvédelemben végzett munkáját mutatja be.

Mint mondta, a tanácskozás első részében a civil szervezetek mutatták be a kisebbségek valós problémáit, a kisebbségvédelemben tapasztalható hiányosságokat, így az Európai Unió és - az őshonos európai kisebbségek jogainak EU-s védelmét sürgető Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban - az Európai Bizottság "érdektelenségét", valamint azt, hogy több országban hiányzik a kollektív jogok elismerése.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Kalmár Ferenc, aki nemzeti kisebbségi konferenciák elnöke is, azt mondta, a civil szervezetek egyértelmű, kötelező érvényű kisebbségi minimumkeret elfogadását szorgalmazták, valamint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló két alapdokumentum, az 1990-es években elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezmény és a kisebbségi és regionális nyelvek chartájának aktualizálását.

A konferencia második részében a kutatóintézetek mutatkoztak be. Ezzel kapcsolatban Kalmár Ferenc elmondta,

célszerű lenne a kutatóintézetek bevonása a döntés-előkészítésbe, mert képesek tudományos módszereket felhasználva, objektív módon rávilágítani a problémákra és modellezni a döntések hatásait.

Véleménye szerint a kutatóintézetek bevonása a konfliktusok minimalizálásához is hozzájárulna.

A konferencia harmadik részében ismertették az ET szakbizottsága által a nemzeti kisebbséghez tartozó fiatalok aktív politikai részvételének lehetőségéről szóló jelentését. A jelentés megállapította, hogy amikor be akarnak lépni a közéletbe, a kisebbséghez tartozó fiatalokat több hátrány éri a többséghez tartozókhoz képest.

A miniszteri biztos szólt arról is, hogy a hozzászólók pozitív diszkriminációt sürgettek a kisebbséghez tartozó fiatalok politikai szerepvállalásának növeléséért.