Aktívan a mindennapokban és a szabadidőben

Vágólapra másolva!
Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Aktív Magyarország Program kormánybiztosa a mozgást fontosságáról beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában, de szóba került az ellenzék helyzete is.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta,kormánybiztosként az a feladata, hogy megteremtse a feltételeket, hogy meggyőzze az embereket a minél aktívabb mozgásra a mindennapokban, a szabadidőben. Hozzátette, szükség van erre, mert a magyarok túlsúlyosak és a koronavírus-járvány i9s megmutatta, a mozgűásszegény életmód komoly következményekkel jár.

A kormánybiztos kijelentette, az emberek egészségének megőrzése érdekében indították el az Aktív Magyarország programon belül az Aktív Települések projektet, melynek keretében többek között futókörök létesítéséhez nyújtanak támogatást, de tizenéveknek bringa-, gördeszkaparkok létrehozását. Eddig már 60 park jött létre, , a közeljövőben több mint 30 létrehozását is támogatják. A tervek szerint a városi testmozgást segítendő télen, korcsolyapályák építését is támogatják. Ám, ezek „csak" a mindennapok részeinek tekinthetők, a hétvégi kikapcsolódáshoz például turistaházak megépítését, megújítását is támogatják.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.