438 ezren már megkapták a harmadik oltást

Balassagyarmat, 2021. szeptember 7. Egy férfi megkapja a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagját a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház oltópontján 2021. szeptember 7-én. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy a beoltottak száma 5 825 831, közülük 5 530 279 fő már a második oltását is megkapta,

438 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

246 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 814 064 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 3 beteg, így az áldozatok száma 30 077 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 401 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 5 586 főre emelkedett.

208 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.

A delta vírusmutáns több európai országban és már Magyarországon is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért a kormány azt kéri, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál, vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

Egy férfi megkapja a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty vakcina harmadik, emlékeztető adagját a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház oltópontján, 2021. szeptember 7-én Forrás: MTI/Komka Péter

A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet.

A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, annak sem késő. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

Ugyancsak az oltás felvételére kéri az oldal a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat.

A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, vagy az a háziorvostól is kérhető.

Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás.

Több mint 1,4 millióan töltötték ki a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációt. Az első eredmények alapján egyetértés mutatkozik a családi adó-visszatérítés, a minimálbér 200 ezer forintra emelése és a hitelmoratórium ügyében. A további kérdésekre vonatkozó eredményeket a napokban témakörönként ismerteti a kormány.