Egy macska miatt okozott balesetet egy nő Hajdúnánáson

macska cica Védelem vagy börtön a cicák benntartása?
Vágólapra másolva!
Egy nő és a barátai autóval tartottak hazafelé egy szórakozóhelyről Hajdúnánáson, amikor egy macska szaladt eléjük az úton. A tapasztalatlan sofőr félrerántotta a kormányt, ami miatt egy villanyoszlopnak csapódtak.
Vágólapra másolva!

A nő 2019 augusztus 16-án az éjszakai órákban három barátjával egy szórakozóhelyen volt, ahonnan hajnali 2 óra körül autóval indultak haza.

A két első ülésen bekapcsolták a biztonsági öveket, a hátul utazó két ember azonban nem.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Egy egyenes útszakaszon a kocsi elé szaladt egy macska. A nő nem akarta elütni, ezért félrerántotta a kormányt, majd elvesztette az uralmat az autó felett és nekiütköztek egy villanyoszlopnak.

Az egyik, hátsó ülésen utazó barátnak nyolc napon túl gyógyuló, töréses sérülése valamint agyrázkódása lett.

Az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a nő ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje pénzbüntetésre, és meghatározott időre tiltsa el a vezetéstől.