Teljes összeomlás: Karácsony tehetetlensége miatt lassan már buszok sem lesznek Budapesten

Koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, Budapest, 2020, szeptember, ősz
tömeg, sok ember, idős, nyugdíjas, tanuló, diák, utazás, tömegközlekedés, autóbusz, busz,
Vágólapra másolva!
A fővárosi közlekedés teljesen összeomlott és hatalmas a káosz, amióta Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere. A végeláthatatlan dugók, a kihasználatlan biciklisávok, a bukott busztender, a hajótender körüli mutyi, a jegykiadó automaták körüli botrány és a kiábrándító baloldali hozzáállás miatt is egyre nehezebb Budapesten közlekedni, ahogy a budapestiek fogalmaznak, a város elesett. Karácsonyék totálisan lezüllesztették a várost, miközben talicskán tolják ki a pénzt a baloldali politikusok Karácsony mögül.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról az Origo is beszámolt, a Fővárosi Kormányhivatal műszaki hibák miatt azonnali hatállyal megtiltotta a BKV 13 autóbuszának és 5 trolibuszának közúti közlekedését. Összesen 46 járművet vizsgáltak, ebből 40 százaléka volt alkalmatlan, nem egy esetben kifejezetten veszélyes a közúti közlekedésre.

Talán nem meglepő ez, hiszen Karácsony a baloldal volt embereit hatalmas összegekért ültette vezető pozíciókba, és így talicskázzák ki a fejlesztésekre szánt forrásokat Karácsony mögül.

A buszok és trolik esetében többek között a nem megfelelően működő fékberendezés, a futómű és a kormányberendezés hibája miatt hozta meg döntését a kormányhivatal. Ezek mellett környezetszennyező működésre - olajszivárgás - is fény derült, és előfordult, hogy egy járműnél több súlyos műszaki problémát is felfedeztek az ellenőrök.

A közlekedési káosz az iskolakezdéssel csak tovább fokozódott Fotó: Koncz Márton - Origo

Az útlezárások és a dugók csak a leglátványosabbak a problémák közül

Továbbra is elképesztő méretű káosz van Budapesten Karácsonyék átgondolatlan útlezárásai és kihasználatlan biciklisávjai miatt. Az elmúlt másfél évben számos olyan megalapozatlan közlekedésfejlesztési és felújítási projekt indult el Budapesten, amely megbénította az autós forgalmat és a tömegközlekedést. Az augusztusban tapasztalható dugók, valamint a szakmai szervezetek figyelmeztetése ellenére a főpolgármester nem tett érdemi lépéseket az elviselhetetlen állapotok felszámolásáért, így megjósolható volt, hogy az iskolakezdés miatt tovább romlik a helyzet.

Miközben az iskolakezdés reggelén hatalmas káosz alakult ki a dugók miatt a fővárosban, addig Budapest főpolgármesterét szolgálati autó vitte munkába.

Az időben összecsúszó felújítások és a kerékpársávok kijelölése miatt kialakult dugók huzamosabb ideje nehezítik meg a munkába igyekvők és az agglomerációból érkezők életét, súlyos károkat okoznak a szállítmányozási cégeknek és a turizmusnak, nem utolsósorban növelik a károsanyag-kibocsátást.

BKV és busztender-botrány

Mint arról korábban már beszámoltunk, a BKV kamubusz-botránya pont akkor robbant ki, amikor nem kevesebb, hanem több buszra lett volna szüksége a fővárosnak a koronavírus-járvány miatt.

Korrupciógyanús busztender, a haverok, politikai szövetségesek kifizetése, valamint a rokonok pozícióba helyezése - a budapesti baloldal ugyanott folytatja, ahol 2010-ben abbahagyta.

A Karácsony Gergely helyetteséhez, Tüttő Kata MSZP-s városüzemeltetési főpolgármester-helyetteshez köthető, korrupció gyanúját erősen felvető eset is jól szimbolizálta a főpolgármester teljes hozzá nem értését és felelőtlenségét.

A pályázat célja láthatóan az volt, hogy Tüttő volt élettársának cége nyerjen, mivel azonban nem is tudtak buszt szállítani, pont a koronavírus-járvány alatt jelentkezett újabb probléma a tömegközlekedésben.

Egy Leisztinger Tamáshoz köthető cég, a CR-FACILITIES Vagyongazdálkodó Zrt. nyert a BKV busztenderén. Szintén a 2010 előtti világ módszereinek visszatértét jelzi, hogy Leisztinger a magyar közélet egyik leghírhedtebb vörösbárója, vagyonának jelentős részét a 2010 előtti baloldali kormányok alatt szerezte meg.

Több járatra lett volna szükség a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében Fotó: Csudai Sándor - Origo

Emlékezetes, hogy Karácsony a járvány első hullámában akkor rendelt el járatritkítást, amikor éppen a sűrítésre lett volna szükség a járványveszély csökkentésére.

A kormány döntése értelmében a járvány elleni védekezés részeként, a közösségi terjedés fékezése érdekében a BKK-nak tavaly határidőre kellett volna megküldenie a járatsűrítési tervét Budapest Főváros Kormányhivatala számára.

A BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre vonatkozóan, a tervben ugyanis olyan információk szerepeltek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá

- közölte akkor Budapest Főváros Kormányhivatala.

Milliárdok mennek a kukába

Több mint 1,6 milliárd forintjába kerülhet a fővárosnak a használt német villamosok utólagos klimatizálása – ez derült ki korábban egy, a Világgazdaság által megismert dokumentumból. A teljes, mintegy 7,7 milliárdos beszerzési költség ötödét a légkondicionálás tenné ki azokban az 1993-as, illetve 1997-es gyártású R-wagen nevű kocsikban, melyeknek megvételéről döntött a BKV, és melyekben nincs klímaberendezés.

Az utastéri klíma beépítése járművenként 43 millió forintot emésztene fel, a megvásárolni tervezett 35 villamosra vetítve tehát 1,5 milliárd forintot

– számolta ki a Világgazdaság, megjegyezve, hogy a frankfurti közlekedési vállalat, a VGF saját honlapján arról tájékoztatja a frankfurti utazóközönséget, hogy

az utólagos klimatizálásra nincs lehetőség. Plusz költséget jelent még a járművezetői fülkék klimatizálása 135 millió forintért, villamosonként 9 millióért. Erre csak az első körben leszállított 15 kötöttpályás járműnél lehet szükség, mivel a többi várhatóan rendelkezni fog ezzel a funkcióval, mire Budapestre érkeznek, terv szerint 2026-ban

– derül ki a Világgazdaság cikkéből.

A BKK szerint megújulnak a jegykiadó automaták, valójában kevesebb lesz belőlük

Megújulnak a jegy- és bérletkiadó automaták, a készülékek működését a vásárlók igényeihez igazítják, a hálózat üzemeltetése pedig kiszámíthatóbb és gazdaságilag fenntarthatóbb lesz – közölte a BKK, majd erre reagált Vitézy Dávid, a BKK alapító elnöke, aki szerint kevesebb automata lesz.

– áll Vitézy Dávid posztjában.

Az iskolakezdés napján sem volt egyszerű a helyzet Fotó: Koncz Márton - Origo

A káosz csak tovább nő

Nemrégiben a Kálvin térről kaptunk egy képet, amelyen az látszik, hogy a BKV-buszok ki sem tudnak kanyarodni a hatalmas dugótól. Elképesztő méretű buszsor áll, várva arra, hogy tovább tudjon menni.

AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉVBEN SZÁMOS OLYAN MEGALAPOZATLAN KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI PROJEKT INDULT EL BUDAPESTEN, AMELY MEGBÉNÍTOTTA AZ AUTÓS FORGALMAT ÉS A TÖMEGKÖZLEKEDÉST.

A villamosközlekedést is tönkretette a baloldal

CSAK TOVÁBB FOKOZÓDOTT A KÖZLEKEDÉSI KÁOSZ AZZAL, HOGY A VÁROSVEZETÉS FELSZÁMOLTA A NAGYKÖRÚTI VILLAMOSBARÁT LÁMPAPROGRAMOT - ANNAK DACÁRA, HOGY A BKK LEGJOBB SZAKEMBEREIN TÚL MINDEN, A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSSEL FOGLALKOZÓ SZAKMAI SZERVEZET IS ELLENKEZETT A DÖNTÉS ELLEN.

Az eredmény látható a FUTÁR adataiból: a 4-6-os villamosok a menetrendhez képest már reggel 6-tól kezdve késnek, átlagosan 2-3 perccel lett hosszabb a menetidejük, ahogy pedig ezt a késést görgetik maguk előtt, a villamosok közlekedése egyre kiszámíthatatlanabb és egyenetlenebb lesz.

Egyre nehezebb közlekedni Budapesten Fotó: Polyák Attila - Origo

A lépés Karácsony Gergely főpolgármester tervei között szerepel, azért, hogy a Nagykörút autós forgalma jobban haladhasson a városban zajló számos építkezés idején.

Karácsonyék csődbe vitték Budapestet?

A főpolgármester tevékenységét jól jellemzi az is, ahogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok közpénzkezelési gyakorlatát a főváros viszi tovább. Karácsony az adófizetők pénzéből jelentős összeget költ az általa kinevezett több tucat tanácsadóra, miközben folyton arra panaszkodik, hogy fogytán a főváros pénze.

EMELLETT TÖBB FOLYAMATBAN LÉVŐ BUDAPESTI BERUHÁZÁS IS JELENTŐS MÉRTÉKBEN DRÁGULT, ÍGY PÉLDÁUL A BLAHA LUJZA TÉR FELÚJÍTÁSA AZ EREDETI ÁRHOZ KÉPEST MÁR HARMADÁVAL, TÖBB MINT 1 MILLIÁRD FORINTTAL KERÜL TÖBBE, MÍG A LÁNCHÍD FELÚJÍTÁSÁNAK KÖLTSÉGE A TARLÓS-ÉRÁBAN MEGÁLLAPÍTOTTHOZ KÉPEST TÖBB MINT AZ ÖTÖDÉVEL, 5 MILLIÁRD FORINTTAL DRÁGULT.

Gyurcsány emberei - a tehetetlen Karácsony mögött - szétlopják a fővárost.