Szándékosan nekiütközött egy rendőrautónak egy migránsokat csempésző román férfi az M3-as autópályán

Vágólapra másolva!
Az M3 autópályán, Budapest irányába közlekedett egy angol rendszámú jobb kormányos teherautóval egy férfi kedden este. Az utasterében két román férfi, a raktérben 14 migráns utazott. A rendőröknek gyanús lett a teherautó, ezért egy pihenőhely szervizútjára terelték. Arra azonban nem számítottak, ami ezután történt.
Vágólapra másolva!

Amikor mind a két jármű megállt, az egyik rendőr kiszállt, a másik pedig kocsiban maradt.
A román sofőr ekkor

rükvercbe kapcsolt, és óriási gázt adva elkezdett tolatni, és nekiütközött a rendőrautónak, ezután társával együtt megpróbáltak elfutni.

Forrás: Ügyészség

Ez nem sikerült neki, elfogták, és eljárást indítottak ellenük.