Két embert vert halálra a gyanú szerint egy szlovák férfi. Előbb a volt szállásadója ütötte addig, amíg meg nem halt, aztán egy szlovák nőt. Utóbbi gyilkosságot Esztergomban követte el. nem sokkal később Magyarországon fogták el.

A szlovák férfi május közepén valószínűleg bekábítószerezett, aztán Esztergomban egy vita végén halálra verte ismerősét, egy szlovák nőt a gyanú szerint. Többek között kétszer is fejbe. A verés brutálitást jól jelzi, hogy a nőnek a jobb szemürege, orrcsontja, arckoponya csontjai és az álkapcsa is darabosra tört, felső fogsora leszakadt, frontfogai kitörtek.

 

A nő holttestét egy vízelvezető árokba gurította, aztán elment a helyszínről.  

A férfi rendelkezésre álló adatok szerint a nő meggyilkolása előtt egy nappal egy másik embert, a volt szállásadóját is megölte. Őt is halálra verte, a holttestét pedig a kert végében lévő kútba dobta és felgyújtotta.

A gyilkosságok után egy héttel Magyarországot fogták el, és tartóztatták le, amelyet később többször is meghosszabbítottak.

Az ügyészség most indítványozta, hogy a férfi továbbra is maradjon börtönben.

Az indoklás szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy ha szabadlábon védekezhet, megszökik, vagy újabb bűncselekményt követ el.