Gyermekvédelemben élők által inspirált alkotásokból nyílik kiállítás Budapesten

Vágólapra másolva!
Húsz ismert kortárs képzőművész gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek és fiatalok által ihletett alkotásaiból nyílik kiállítás Világszép Kapcsolódások címmel szeptember 16-án Budapesten, a Létra Klubban.
Vágólapra másolva!

A tárlat mások mellett Bukta Imre, Csató József, Esterházy Marcell, Nádler István, Nemes Márton, Nemes Csaba, Barabás Zsófi, Soós Nóra és Havadtőy Sámuel műveit mutatja be - tájékoztatta a Világszépe Alapítvány az MTI-t.

Az alapítvány projektjének célja az volt, hogy a felkért 20 alkotó a művészeti nyelv segítségével mutassa meg az alapítvány által gondozott gyerekek sokféleségét.

A gyerekek-fiatalok és a művészek közötti találkozókat a Világszép Alapítvány szervezte meg, az alkalmakra minden alkotó saját egyedi módján készült fel.

Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas képzőművész Krisztát egy öreg almafa mellett fényképezte le és ebből született meg az alkotás, Esterházy Marcell Danit kísérte el egy reggel, hogy együtt legyenek, míg Dani kifesti jövendő szobáját egy utógondozó otthonban.

Havadtőy Sámuel vásznára egy testvérpár, Niki és Vivi fejszobrai kerültek, a művész híres régi csipkéivel együtt, amelyek alatt a lányok története, gondolatai, fájdalmai és vágyai elrejtve jelennek meg.

A kiállítás alkotásait később elárverezi az alapítvány, amely több mint 10 éve áll olyan gyerekek mellett, akikről saját szüleik helyett az állam gondoskodik.

Közel 150 fiatalnak szerveznek nyári táborokat, rendszeres foglalkozásokat, önkéntes mesemondó és mentorprogramot.