Református elismerést kapott Novák Katalin a szatmári Nagyecseden

NOVÁK Katalin
Budapest, 2021. június 29. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség Kossuth téri épületében 2021. június 29-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Milotai Nyilas István-emlékérmet vehetett át a családokért felelős tárca nélküli miniszter a 11. Szatmár Határok Nélkül elnevezésű református találkozón, szombaton, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecseden.
Vágólapra másolva!

A református templomban tartott ünnepségen Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke laudációjában a miniszter szakmai életútját méltatva azt mondta:

Novák Katalin tudja, mit jelent a csapatmunka, és tudja a közéletnek az egyik fontos titkát, azaz "a célba bejutni csak együtt lehet és csak együtt érdemes".

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Balog Zoltán szerint nem szabad eltagadni azt, hogy az ország családpolitikában elért "csodálatos" eredményei mellett vannak még szegény, rászorult, hátrányos helyzetű emberek; olyanok, akik lemaradtak és nem kaptak még elég segítséget a felzárkózáshoz. Ezeket az embereket a politikusok észrevenni nem szokták, Novák Katalin azonban képes erre - hangsúlyozta a református püspök, hozzátéve, a miniszternek a hivatali kötelessége mellett jut ideje önkéntes munkára is.

Megjegyezte, az elért eredmények önmagukért beszélnek, a magyar családpolitikának nemzetközi hírneve van, Novák Katalin szakmai munkájának elismeréseként pedig számos kitüntetést vehetett már át.

A Szatmár megye egykori püspökéről elnevezett elismerést, a Bíró Lajos szobrászművész által készített emlékérmet Fülöp István, a Reformátusok Szatmárért Egyesület elnöke adta át Novák Katalinnak.

A miniszter elmondta: ez a kitüntetés számára emlékeztető lesz magyarsága mellett reformátusságára is.

- fogalmazott a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében nagy dolognak nevezte a korlátozások nélküli közös ünneplést, valamint köszönetet mondott a jelenlévőknek és a szervezőknek a rendezvény megszervezéséért.

Az emlékérmet évente kétszer adja át a civil szervezet, a szeptemberi református találkozó mellett október végén, a reformáció emléknapján tartanak ünnepséget.

A kitüntetett világi és egyházi személyiségeket a református egyház és egyesület javára kifejtett tevékenységükért jutalmazzák.

A szombati eseményen igét hirdetett Balog Zoltán mellett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint köszöntőt mondtak a határon túli református egyházmegyék vezetői.

Az ünnepségen Novák Katalin átvette a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete címét is.