Kis híján agyonvert egy nyugdíjast egy férfi, mert nem kapott tőle pálinkát

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Életveszélyes testi sértés miatt felelhet az a férfi, aki megvert egy idős embert, amiért a késői időpontra, és a kijárási korlátozásra tekintettel nem adott el neki házipálinkát.
Vágólapra másolva!

A férfi testvérénél december 18-án, estefelé Körösszakálban családi rendezvényt tartottak, melyen a férfi is részt vett.

Este 7-kor a férfi az egyik rokonával együtt elment egy idős helybélihez, akitől házi főzésű pálinkát vásárolt. Miután a társaság elfogyasztotta az alkoholt, 22 óra körül a férfi és rokona újra felkereste az árust, hogy pálinkát vegyen.

A férfi becsengetett a házba, mire az idős férfi kinyitotta az ablakot és

közölte vele, hogy a késői időpontra és a kijárási tilalomra tekintettel már nem ad el pálinkát.

Emiatt a férfi és az idős ember között vita alakult ki. Végül felszólította a férfit, hogy távozzon. A férfi erre dühében újra nyomni kezdte a kapucsengőt, mire a nyugdíjas az udvaron lévő kutyáit elengedte, távirányítóval kinyitotta a nagykaput és ő is az utca felé indult.

Forrás: Origo

Ez idő alatt a férfinál lévő pénzből egy 1000 forintos beesett a ház előkertjébe, amiért bemászott a kerítésen, de addig odaért a nyugdíjas és kérdőre vonta a fiatalt, hogy mit keres az udvarán. Ekkor

a részeg, ideges férfi ököllel megütötte az arcát. Áldozata elesett, és beütötte a fejét a betonba. A férfi kimászott a kerítésen, és elmenekült.

A nyugíjas többszörös, súlyos fejsérülést szenvedett, amelyek közül kettő életveszélyes volt.

Az idős ember, és és felesége magánlaksértés miatt kérte a férfi büntetőjogi felelősségre vonását, melynek érdekében magánindítványt terjesztettek elő. Az ügyben a Hajdú-Bihar megyei rendőrök indítottak nyomozást,

Végül az ügyészek életveszélyes testi sértés és magánlaksértés miatt emelek vádat.

A főügyészség a vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását javasolta - írja az Ügyészség oldala.