A paládicspusztai halálvonat

A magyar vasúti balesetek történetében az egyik legtragikusabb a paládicspusztai szerencsétlenség volt. 1963 decemberében, Szenteste reggelén történt. Reggel kilenc óra előtt egy perccel, Szolnoktól mintegy három kilométerre, a paládicspusztai megállónál a Nyugati pályaudvarról induló személyvonat belerohant a nyílt pályán veszteglő tehervonatba. A balesetben 45 utas veszítette életét, köztük 17 gyerek. A sérültek száma 34 fő volt. A baleset a személyvonat vezetőjének hibájából következett be: bár a jelzők hibátlanul működtek, jelezték is, hogy a sínpáron áll egy vonat, ezt a személyvonat vezetője nem vette észre, ezért nem lassított. A mozdonyvezetőt 14 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, és örökre eltiltotta a vonatvezetéstől.

„Segítség, segítség'" – kiabálta a mozdonyvezető

Óriási hó volt 1963. december 24-én reggel. A hőmérő mínusz 17 fokot mutatott. A Budapest-Nyugati pályaudvar és Szentes között közlekedő személyvonat Paládicspuszta felé robogott. A jelzők ugyan működtek, és figyelmeztettek, hogy a sínpáron másik vonat vesztegel, ezt a személyvonat vezetője és a személyzet nem vette észre. Tovább zakatolt a vonat, és amikor meglátták az előttük álló szerelvényt, már csak ötven-hatvan méterre voltak tőle. Hiába fékezett azonnal a mozdonyvezető, nem sikerült a vonatot megállítani - hiszen ahhoz legalább 300 méter kellett volna.

A személyvonat több mint ötven kilométeres sebességgel csapódott az előtte álló tehervonatba. Az ütközés ereje akkora volt, hogy a 13 kocsiból csupán négy maradt a síneken.

A közvetlenül a mozdony után kapcsolt régi, favázas szerkezetű kocsik közül a második - amelyben gyerekes családok utaztak - teljesen összetört. A személyvonat mozdonya fél oldalára dőlt, és a hatalmas csattanást egy másodpercig dermedt csend követte. Majd az épen maradt kocsikból kiugrottak az emberek, a sebesültek pedig jajgatni kezdtek.

Egy - a bírósági tárgyaláson felolvasott levél szerint - a mozdonyvezető, Sz. József félőrülten rohant a feltételes megálló felé. "Segítség, segítség!" - kiabálta, majd halálsápadtan állt a szerelvény mellett.

Negyvenöt utas halt meg, köztük tizenhét gyerek. További 27 ember súlyos, öt utas pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A halottak nagy része az első három kocsiban ült. Hét olyan család utazott a vonaton, ahol minden családtag meghalt, vagy csak egy fő maradt életben. Az ütközés a tehervonatot 30 méterrel tolta előrébb.

A baleset helyszínét a nagy hó és a hideg miatt nehezen lehetett megközelíteni, ezért a magyar honvédség katonái segítettek. A mentésre igyekvőket elborzasztotta a látvány, mert a tehervonat egyik vagonjában fűszerpaprikát szállítottak, amely az ütközés után szétszóródott a hóban - messziről úgy tűnt, mintha az egész helyszínt vér lepte volna el. Később tudatosult a katonákban, mentőkben, hogy fűszerpaprika színezte meg a havat.

1963-as paládicspusztai vonatbaleset Forrás: szoljon.hu/ olvasói fotó

Így emlékeztek a túlélők

A szoljon.hu még 2010-ben összeállítást készített a visszaemlékezésekből. Ezek között voltak levelek, amelyeket még a bírósági tárgyaláson olvastak fel. A leveleket azok az utasok írták, akik túlélték a balesetet.
Egyikük a kórházból küldte a levelet.

"Ültem a padon, és egyszer csak nagy csattanást hallottam. Aztán a kocsi összecsuklott, mint a harmonika. A lábaim térden felül a két pad éle közé szorultak, az élek villámgyorsan közeledtek egymáshoz. Azt még láttam, hogy letépi a lábaimat, azután már csak a kórházban tértem magamhoz."

Egy másik utas, Györgyi nyolcéves kislány volt, és szüleivel, valamint nővérével utaztak a második kocsiban a nagymamához Csongrádra. A kislányok az ablakot lehelték, hogy kilássanak a behavazott tájra - írja a szoljon.hu a 2010-es cikkében. Azt is felidézték, hogyan emlékezett vissza Györgyi - az akkor nyolcéves kislány - a balesetre.

"Előbb egy hatalmas csattanásra emlékszem, aztán a nővérem ölébe röpültem. Azt hittem, ő rántott magához, játékból. Aztán szétrobbant az ablaküveg, szilánkok repültek, és minden elsötétült."

A kislány soha nem láthatta viszont élve az édesapját, édesanyját és a nővérét. Ő valamilyen csoda folytán túlélte a balesetet, de évekig nem beszélt róla, és még hosszú ideig sikoltozva ébredt.
József tizenöt éves volt - ő az édesapját veszítette el a szerencsétlenségben. Amikor megtudták, édesanyját is kórházba kellett vinni, annyira rosszul lett.

Egy házaspár az egyetlen fiát veszítette el. Tizennégy év házasság után született meg a fiú - már-már lemondtak arról, hogy valaha gyerekük lesz. De végül megszületett - az apa már 51 éves volt, az anya pedig negyven. Boldogok voltak.

A gyerek Budapesten járt iskolába, és a téli szünetre utazott haza a szüleihez a vonattal.

A szülők kimentek a vasútállomásra, várták a fiukat. De a vonat nem érkezett meg. Aztán jött a hír: nem is jön, mert a szerelvényt baleset érte. A szülők kocsit fogadtak, és Szolnok felé vették az irányt. Abban reménykedtek, hogy a fiuk csak megsérült, de nem így történt. A gyerek is meghalt.

Paládicspuszta, 1963. december 24. Az összeroncsolódott gőzmozdony a Szolnok közelében, Paládicspusztánál történt vasúti balesetnél. MTI Fotó: Kácsor László Forrás: MTI/Kácsor László

Bírósági tárgyalás - perbeszédek

A Szolnok megyei Néplap 1964. március 15-i száma részletesen beszámolt a bírósági tárgyalás perbeszédeiről, amelyek a szerencsétlenség tárgyalásának ötödik napján hangzottak el. A vádat a megyei főügyész képviselte. Vádbeszédét a következőkkel kezdte:

1963. december 24-én a reggeli órákban tragikus tömegszerencsétlenség híre járta be Szolnok megyét, de futótűzként terjedt a megrendítő esemény híre az egész országban. A békés karácsonyi hangulatban pihenésüket töltő dolgozókat, de az egész magyar társadalmat mélységesen megdöbbentette és megrázta ez a méreteiben hatalmas vasúti összeütközés. A Budapestről Szentesre irányított személyszállító vonat hatszáznyolcvan utasa nem gondolhatott arra hogy közülük nagy számban soha nem érkeznek meg élve szeretteikhez."

A lap azt írta, hogy a megyei főügyész ezek után egyebek mellett arról beszélt, hogy a vádlottak - a személyvonat vezetője és a fűtő - mulasztást követtek el. Kiemelte Sz. József mozdonyvezető súlyos felelőtlenségét. A főügyész így beszélt erről:

Bármily tökéletes is a gép, bármily tökéletes is az ember biztonságát védő jelzőberendezés, korszerű a vontatást végző mozdony, ez mind nem elegendő, ha a kiszolgáló személyzet: a kezelők, a vezetők, következésképpen a vasút minden dolgozója nem adja tudásának legjavát, nem fejti ki a legnagyobb fokú körültekintést.

A Szolnok megyei Néplap azt írta ebben a számában, hogy a vádbeszéd azt is hangsúlyozta, hogy az emberek indokoltan háborodtak fel a vádlottak és a vasúti forgalomban jelentkező mulasztások ellen. A lap szerint a főügyész elmondta, hogy sok helyen a műszaki, a forgalmi vezetés sem állt hivatása magaslatán, az utasítások betartását nem követelte meg, azok végrehajtását nem ellenőrizte megfelelően.

A megyei főügyész Sz. Józseffel szemben a törvény szigorának alkalmazását kérte. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a másodrendű vádlottnak - a fűtőnek - a felelőssége jóval kisebb fokú. Ennek megfelelő büntetés kiszabását kérte.

Az ítélkezés, sajnos már nem csökkentheti az emberi szívekben okozott fájdalmat, de megerősíti az állampolgárok igazságérzetét, bizalmát és tanulságul szolgálhat a vasút dolgozóinak is

— fejezte be vádbeszédét a megyei főügyész.
A lap tudósítása szerint ezután az elsőrendű vádlott védője szólalt fel. Azt mondta, hogy a fiatal mozdonyvezető a balesetig a munkáját mindig a legnagyobb lelkiismerettel, pontossággal, hozzáértéssel látta el. A szerencsétlenség idején is mindenáron a menetidő betartására törekedett. A dermesztő fagyban — mint azt zúzmarás sapkája is bizonyította — a mozdonyból végig az úton kihajolva figyelte a pályát, Sz. Józsefet tehát nem lehet gondatlansággal vádolni. Csupán a sűrű köd miatt láthatta a tilosat jelző vörös fényt sárgának. Beszéde végén igazságos ítéletet kért védence számára.

A többi vádlott védői felmentő ítéletet kértek.

A tárgyalás végén - az utolsó szó jogán - felszólaltak a vádlottak is. Sz. József mozdonyvezető ugyanazt mondta el, amit a védője. A másodrendű vádlott - a fűtő - kijelentette, hogy a kötelességét mindenkor teljesítette, nem érzi bűnösnek magát.

A paládicspusztai vasúti szerencsétlenség ügyében április 1-én délelőtt fél tizenegykor hirdetett ítéletet a Szolnok Megyei Bíróság. A vonat mozdonyvezetőjét 14 év, a fűtőt 3 évi szabadságvesztésre ítélte, mivel a bíróság szerint nem vették figyelembe a vasúti jelzést, nem voltak figyelmesek. Ezen kívül örökre eltiltották őket a foglalkozásuktól.

forrás: szoljon.hu

Szolnok megyei Néplap