Szijjártó Péter: Soha ilyen világos bizonyítékot nem kaptunk arra, mennyire egymásra vagyunk utalva

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. szeptember 8. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) gálarendezvényén a Pesti Vigadóban 2021. szeptember 8-án. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Az elmúlt másfél esztendőben a világjárvány elleni harccal voltunk elfoglalva, amelynek sok tanulsága volt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovéniai Celjében, a 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásáron, a magyar pavilon megnyitóján.
Vágólapra másolva!

Magyarország idén partnerországa a régió legnagyobb kereskedelmi és üzleti kiállításának.

- hangsúlyozta a tárcavezető.

Szlovénok és magyarok az elmúlt esztendőkben nagyon sokat profitáltak a kétoldalú együttműködésből.

- szögezte le Szijjártó Péter.

- emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy minden jel arra mutat, hogy az idei esztendőben ez a rekord meg fog dőlni, hiszen már az első félévben sikerült 18 százalékra növelni a kereskedelmi forgalmat.
A külgazdasági és külügyminiszter miniszter szerint, különös összekötő kapocs van a két ország között, hiszen a magyar gazdaság legnagyobb vállalatai egyre nagyobb szerepet játszanak a szlovén gazdaság fejlesztésében.

A vállalatok felvásárlásának köszönhetően az OTP Csoport a szlovén bankpiac legnagyobb szereplőjévé, a Mol Nyrt. pedig a második legnagyobb tényezőjévé válik a szlovén piacon.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy 26 magyar vállalat mutatkozik be idén a nemzetközi vásáron az élelmiszer-, a gép-, és a divatiparból, valamint az informatika területéről.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (b2) és Janez Jansa szlovén kormányfő (j2) tárgyal a szlovéniai Celjében 2021. szeptember 15-én. A miniszterelnök mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b3) és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára (b) Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher


- mondta.

A politikus hozzátette,


A tárcavezető kiemelte, hogy a politikai feltételek adottak annak érdekében, hogy a pénzügyi feltételek is nyitottak legyenek, hiszen az Eximbank 370 milliós hitelkeretet nyitott a magyar és szlovén vállalatok együttműködéséhez.

Szijjártó Péter sok sikert kívánt a magyar vállalatoknak azon cél eléréséhez, hogy az esztendő végére "összejöjjön" az 5,5 százalékos gazdasági növekedés.


A miniszter külön megköszönte Zdravko Pocivalsek szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszternek az elkötelezettségét, s azt, hogy a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésén dolgozik.
A koronavírus-járvány miatt, egy év kihagyás után rendezik meg a celjei 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásárt, a régió legnagyobb kereskedelmi és üzleti eseményét, amelynek partnerországa 2021-ben Magyarország.

A szeptember 15-19. között megrendezett vásáron Magyarország díszvendégként mutatkozik be. Az érdeklődők megismerhetik a magyar gazdasági, kulturális, turisztikai és gasztronómiai értékeket, illetve az új üzleti partnereket kereső legsikeresebb és legjelentősebb magyar vállalatokat.