Látványos akcióval számoltak fel egy 19 fős baranyai droghálózatot - videó

drog, elfogás, hálózat, Baranya megye, rendőrség
Vágólapra másolva!
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség 19 személlyel szemben, akik bűnszövetségben árulták a drogot
Vágólapra másolva!

2018 nyarától tizenkilencen kábítószer és új pszichoaktív anyag kereskedelméből szereztek rendszeres jövedelmet.

Közülük hatan szerezték be a kábítószert, illetve az új pszichoaktív anyagot ismeretlen forrásból, aztán a kiépített hálózatukon keresztül eladták a fogyasztóknak.

A hálózatot ketten irányították. Az ő utasításaik alapján készítették a bandatagok az új pszichoaktív anyagokat, emellett ők vitték a fogyasztóknak és vádlott-társaiknak is.

Bizonyítékok Forrás: Police

A bűnszövetség vezetői Baranya megyében embereket szerveztek be arra, hogy a különböző településeken terjesszék a drogot. A hálózat irányítói megállapodtak a Komló és környékén "dolgozó" embereikkel az átvételi árában és abban is, hogy az milyen áron árulhatnak.

A kábítószerek folyamatos beszerzését az elsőrendű vádlott intézte 2018 nyarától az elfogásukig.

Egy idő után viszont már másoktól is szereztek be kábítószert, melyet terítettek is.

A beszerezett és eladott drog mennyisége hat ember esetében meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, amelyért akár 5–20 évig, illetve életfogytig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A Baranya Megyei Főügyészség ügyészei 19 emberrel szemben emeltek vádat, akiknek összesen közel 100 év szabadságvesztés kiszabását indítványozták.