Szladits Károly minden idők egyik legnagyobb, nemzetközi hírű magyar magánjogásza, professzor, kodifikátor, folyóirat-szerkesztő és nemzetközi döntőbíróságok tagja, aki maradandót alkotott hazánk jogfejlődésben. Az ő tiszteletére avattak ma szobrot Dunaszerdahelyen – írja Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében.

A miniszter közölte:
Születésének 150. évfordulója alkalmából rá emlékeztünk és az Ő tiszteletére avattunk ma szobrot szülővárosában, Dunaszerdahelyen.

 Szladits hosszú élete során a magyar történelem több sorsfordulóját is átélte, amelyekre kortársai egymástól szélsőségesen eltérő válaszokat adtak. Ő a klasszikus magánjog tulajdont és családot védő és előtérbe helyező gondolatvilágát tartotta sajátjának, de korántsem volt maradi. Haladó volt a konzervatívok, és konzervatív a haladók között – hangsúlyozta Varga Judit.

Nevét pályatársai és tanítványai életében és még jóval halála után is tiszteletteljes szeretettel illették. Nem véletlen, hogy a jogászok ma is szívesen idézik gondolatát, miszerint: a jog nem csak az ész, a paragrafusok, hanem a szív dolga is – tette hozzá.

Szeretnék köszönetet mondani Lévai Anikó asszonynak és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, a Szladits Károly Emlékbizottságnak, az Alkotmánybíróságnak, a Kúriának, a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának, a Magyar Tudományos Akadémiának, a Terror Háza Múzeumnak, az ország különböző jogi karainak, Dr. Hájos Zoltán polgármester úrnak és általa Dunaszerdahely polgárainak, amiért ilyen tisztelettel adóznak Szladits Károly emlékének – emelte ki az igazságügyi miniszter.

Elismerésemet fejezem ki a szobor alkotójának, Lebó Ferenc, Munkácsy-díjas szobrászművésznek a városhoz és ünnepelt szülöttjéhez méltó művéért. Az Igazságügyi Minisztérium nevében mondhatom, hogy nagy örömmel járultunk hozzá a kezdeményezés megvalósításához – zárta bejegyzését Varga Judit.