Talán sosem tudja feldolgozni az elmúlt néhány év szerencsétlenségeit a monoki Mata család. Három évvel ezelőtt lányukat kivégezte egy sorozatgyilkos Olaszországban, most pedig a saját és a nevelt fiuknak is gyilkosság miatt kell felelnie - írja a Blikk. 

Amióta elmondták, hogy a fiunk mibe keveredett, egy falat étel sem ment le a torkunkon, teljesen összeomlottunk. Még azt sem tudtuk feldolgozni, hogy a lányunkat meggyilkolták, most pedig a fiunk is egy emberölésbe keveredett. A fájdalmunk már sosem múlik el. Két gyerekünket is elvesztettük  - mondta az összetört családapa, Mata Ferenc.

A 16 éves Márió Szerencsre járt iskolába, de a héten beteg volt, így nem járt be. Az utóbbi időszakban iskola mellett a tónál dolgozott, ahová kedden is lementek a barátjával. A 14 esztendős R. Ádám majdnem egy éve lakott velük. A család befogadta, hogy ne kerüljön intézetbe. 

A tragédia napján a fiúknak füvet kellett nyírni és szemetet szedni a területen: 

Elmondásuk szerint a férfi a gáton szedett gallyakat, Márió pedig megkérdezte, segíthet-e neki. Eközben a kicsi beült az autójába és elindult vele, de elakadt. Amikor a tulaj odaszaladt, a nevelt fiunk hátba rúgta, amitől elesett. A férfi felállt, majd rátámadt a gyerekekre, mire Ádám egy bottal úgy fejbe verte, hogy leszakadt a szemöldöke. Aztán – sajnos – a földön addig ütötte tovább, amíg mozgott" - mondta könnyek között az anya, Balogh Julianna, aki tehát önvédelemnek állítja be a támadást, a rendőrségi jelentésben viszont nem az szerepel, hogy az áldozat rátámadt volna a két kamaszra. 

"A fiúk valójában ketten lopták el a kocsit, amivel elakadtak. Miután a férfi utolérte őket, azok szó szerint agyonverték, majd elrejtették a holttestét. Délután értesültem a történtekről, amikor a gyerekek felhívtak telefonon. A fiam azt mondta, siessek, mert jönnek értünk a rendőrök, ránk akarnak fogni egy gyilkosságot. Amikor hazaértem, a kisebbik sírva fakadt, és azt mondta: 

Baj van, megöltem egy embert  Aztán már jöttek is értük – idézte fel az emlékeket az asszony. 

A gyerekek nevében is bocsánatot kérünk, már biztosan megbánták ők is 

- tette hozzá.

Monok külterületén találták meg a 77 éves, gátőrként dolgozó férfi holttestét a rendőrök. Azonnal megállapították, hogy megölte valaki. Mint azóta kiderült, puszta kézzel és fahasábbal is ütötték gyilkosai, gyakorlatilag agyonverték a nyugdíjast. A bejelentés után pár órán belül azonosították a halott személyt és a két fiatalt is, 

akiket már meg is gyanúsítottak az idős férfi megölésével. 

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogyan az Origo is megírta, Mata Arietta külföldön dolgozott prostituáltként, amikor egy férfi a kocsijába csalta. 

Ott rátámadt, mire a fiatal nő ellenállt, futásnak eredt, de a támadó elkapta és szétverte a fejét egy vascsővel. 

Egy darabig magával vitte a holttestet, végül a modenai vonatállomáson egy oda érkező vonat elé dobta, hogy úgy tűnjön, mintha a lányt a vonat gázolta volna halálra. A sorozatgyilkos férfi 1994-ben ölte meg az első embert. Ekkor egy nyugdíjas nőt rabolt ki, majd végzett vele. Röviddel szabadulása után, 2017-ben egy 56 éves ügyvédnőt begyógyszerezett és rágyújtotta a lakást. Ezután 2018 januárjában a magyar lányt is meggyilkolta. 

Csak két évvel a halála után tudtuk elintézni, hogy hazaszállítsák, és csak utána tudtunk méltó búcsút venni tőle. Azóta mindennap kijárunk hozzá a temetőbe, a fájdalmunk mit sem enyhült, végigkíséri majd az egész életünket  – mondta zokogva az apja.

A Miskolci Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelte a két kamasz letartóztatását a monoki gyilkosság miatt.