A Magyarország Barátai Alapítvány 2011-ben azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a kapcsolatot az anyaországban és a diaszpórában élő magyarok között, illetve elősegítse, hogy a nagyvilágban ne a média és a politikai ellenfelek által eltorzított, hanem valós kép alakuljon ki hazánkról – közölte Facebook bejegyzésében Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

A koronavírus-járvány miatt elmaradt találkozókat is pótolva, az Alapítvány most pénteken megrendezett konferenciája lehetőséget adott arra, hogy Magyarország barátai első kézből tájékozódjanak az ország ügyeiről. 

A konferencián az alapítvány nagykövetei első kézből tájékozódhattak az ország ügyeirőlForrás: Facebook

A konferencián Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, és előadást is tartott a részvevőknek.

Az idei találkozót a Budavári Palotanegyed szívében, a régi pompájában tündöklő, új funkciót kapott Lovarda épületében tartották.

Az államtitkár kiemelte:
Üzenetértékű a XX. század viharai által elpusztított várnegyed újjáépítése, a magyar állami és kulturális élet egyik megszűnt központjának helyreállítása is, mert azt a hitet jelképezi, hogy a XXI. században Magyarországot a magyar szellem és a sajátos magyar küldetés újrafelfedezése viheti sikerre.
Köszönjük Magyarország barátainak, hogy a nehezebb utat választva, az éppen aktuális politikai és média fősodorral szemben is kiállnak hazánkért s a tényeken alapuló, egymás iránt tiszteletet mutató nemzetközi diskurzus fontosságáért! – zárta bejegyzését Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

 A szervezetet Lajtha Ábel biokémikus és Radda István alapította 2011-ben azért, hogy megismertessék a világ közvéleményét hazánk valós helyzetéről. Az óriási politikai és baloldali média hadjáratban kialakult egy torzkép országunkról és a szervezet ezt hivatott ellensúlyozni azáltal, hogy világszerte ismertetik a valós magyarországi helyzet a kiemelkedő társadalmi kapcsolataik révén.

A Magyarország Barátai Alapítvány 2011-ben azzal a kimondott céllal jött létre, hogy Magyarország érdekeit figyelembe véve, pártatlanul informálja a közvéleményt az országgal és a világban élő nagyszámú magyarsággal kapcsolatos történésekről és eredményekről.

Az alapítvány tevékenysége során elemzi és dokumentálja a világban és az anyaországban élő magyar közösség tudományos, gazdasági sikereit és hidat képez Magyarország és a diaszpórában élő népes magyar közösségek között. Céljuk, hogy eredményeikhez méltó elismerésben részesítsék Magyarországot és a magyarokat.
Az alapítvány fő céljai között szerepel a nemzeti összetartozás erősítése is.

Mivel számos magyar külföldön ért el rendkívüli sikereket, így az alapítvány azt a hiánypótló tevékenységet látja el, hogy ismerteti a hazai közösséggel a magyarságukra büszke szakemberek sikereit.

A Magyarország Barátai Közösség tagjai külföldön élő magyar származású, vagy Magyarországgal szimpatizáló személyek, olyan sikeres emberek, akik saját hazájukban, közösségükben véleményformálónak számítanak.Magyarország Barátai között megtalálható Nobel-díjas vegyészmérnök, sikeres bankvezér, volt nagykövet, külföldi újságíró, akadémikus, operaénekes is.

Fő céljuk a világ magyarságának az összekovácsolása, Magyarország valós helyzetének az ismertetése a nemzetközi közvéleménnyelForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek a kiemelkedő, prominens személyek Magyarország nem hivatalos nagykövetei, akik a világban építik Magyarország jó hírnevét, építik az ország társadalmi és politikai kapcsolatait. Az alapítvány számos országban rengeteg helyi magyar szervezettel tartja a kapcsolatot, így sikeresen hozzájárul Magyarország jó hírnevének a kiépítéséhez.

A szervezet tagjai védik Magyarországot az igaztalan támadások elől, hozzájárulnak az ország európai pozícióinak a megerősítéséhez. Szakértelmükkel támogatják a magyar kormányokat abban, hogy intézkedéseikkel segítsék a kormányzatok a nemzet kulturális egységesítését. A szervezet küzd a nemzeti kisebbségek jogaiért és a nemzetek békés egymás mellett éléséért.A Magyarország Barátai Alapítvány már több világtalálkozót szervezett. A résztvevők eddig több mint 20 országból érkeztek, többek között Brazíliából, Dél-Afrikából, Belgiumból, Szingapúrból, Svájcból és az Egyesült Államokból.