Gaudi-Nagy Tamás szerint a baloldal politikai számításból is bagatellizálja a 2006-ban történeteket

Parlament, országgyűlés, plenáris ülés, Gaudi-Nagy Tamás Bodoky Tamás: Túlkapások c. könyvét mutatja, Jobbik
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki politikusok egy része politikai számításból bagatellizálja a 2006-ban történeteket, mert úgy gondolják, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök vezette ellenzék tagjaként "jobb ezt nem firtatni" - jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és köre esetében pedig szerinte a "bűnelkövetők rutinszerű tagadásának" megközelítését lehet alkalmazni.

Gaudi-Nagy Tamás Bodoky Tamás: Túlkapások c. könyvét mutatja a parlament plenáris ülésén amely a 2006-os rendőri erőszakot tárja fel. (illusztráció) Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az NJSZ kezdeményezte a hétvégén útjára indított vándorkiállítást, amely Vérbe fojtott köztársaság címmel az őszödi beszéd elhangzása után kirobbant tüntetések eseményeit mutatja be.
Gaudi-Nagy Tamás a 15 évvel ezelőtt történtekre emlékezve azt mondta, hogy a nyers karhatalmi erőszak "a Kádár-rendszer erőszakhullámánál is sokkal magasabb mértékű volt". Az eseményeknek több mint 500 civil sérültje volt, közülük 200 súlyos - tette hozzá.

Kifejtette azt is, hogy a büntető törvénykönyv szerint a lakosság egyes csoportjai elleni testi sértés és más erőszakcselekmények elkövetése akkor is és most is terrorcselekménynek minősül. Ráadásul akkor, döbbenetes módon

Az NJSZ ügyvezetője kifejtette: feltárásra vár még az a szál, hogy az akkori miniszterelnök és a rendőri vezetők között pontosan mi hangzott el. Az már kiderült, hogy köztük is voltak egyeztetések, például a tévészékház ostromának másnapján.

különböző jelentésekben - mondta.

Gaudi-Nagy Tamás beszélt arról is, hogy az NJSZ-en kívül a jogvédő szervezetek közül senki nem követelt jóvátételt az áldozatoknak, ami mindazonáltal már meg is történt a 2010-es kormányváltásnak köszönhetően. Több mint 300 ember több mint 300 millió forintos jóvátételben részesítéséről van szó
- hangoztatta.

Mint mondta, azt is sikerült elérni, hogy 2007 nyarán kivonták a forgalomból az események után rendszeresített vadászfegyvereket és gumilövedékeket.