Fogva tartanak, és le fogják vágni az ujjaimat!

unokázó, unokázós, csaló, csalás, átverés, bűntény, bűneset, rendőrség
Vágólapra másolva!
Unokázós csalók ezzel a szöveggel hívtak fel egy idős nőt, akitől készpénzt és arany ékszereket csaltak ki - írta honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Királyságban bejegyzett telefonszámról hívtak fel egy 75 éves budapesti asszonyt tavaly júniusban - írta az esetről a rendőrség.

A telefonáló magát a sértett fiának kiadva azt állította, hogy bajba került és egy újbudai lakásban tartják fogva.

A kétségbeesett nőnek előadta, hogy ha nem segít kifizetni a többmilliós tartozását, akkor nem fogják szabadon engedni és levágják az ujjait. Az idős nő magához vette a közel

félmillió forintnak megfelelő valutát, és a több mint másfél millió forint értékű aranyékszert,

amit a telefonáló utasításának megfelelően egy angyalföldi cím előtt rakott le.

A fővárosi rendőrök nemsokkal a csalás után azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 26 éves K. Györgyöt és 58 éves B. Anikót, harmadik társukra, a 32 éves Sz. Krisztiánra 2021. szeptember 16-án került bilincs.

A bíróság a csalás bűntett miatt folytatott eljárásban tavaly elrendelte K. György és B. Anikó letartóztatását, a rendőrség pedig Sz. Krisztián letartóztatását is.