Fellebbez az ügyészség a 11 éves kislányt megerőszakoló jánoshalmi férfi enyhe ítélete ellen. Amikor az egész kiderült, elmenekült. Akkor sem volt ott a bíróságon, amikor öt évre ítélték, csak később fogták el. Az ítélet nem jogerős, az ellen a férfi ügyvédje és az ügyész is fellebbezett.

Az első fokú ítélet szerint a jánoshalmi férfi 2018-tól rendszeresen szexuálisan zaklatott egy tőle néhány házra lakó 11 éves kislányt, akit születése óta ismert. A kislány az ideje nagy részét a férfi lakásában töltötte, alig járt iskolába,  emiatt a kormányhivatal elrendelte a védelembe vételét.

Ennek ellenére a férfi és a kislány között kialakult kapcsolat továbbra is fennmaradt, elsősorban azért, mert előbbi érzelmileg folyamatosan manipulálta a kislányt (mivel a beleegyezési korhatár 14 év, a kislány nem tud beleegyezni a kapcsolatba, vagyis nemi erőszak történt).

A férfit később gyanúsítottként hallgatták ki,  az előkészítő ülésen azonban már nem jelent meg, így az eljárást nélküle folytatták le. A távollétében 5 évre ítéltek. 

Az ítélet meghozatala után nem sokkal fogták el.

A ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész és a férfi ügyvédje is fellebbezett.

Mivel továbbra is attól tartanak, hogy ha a férfit szabadon engedik, újra megszökik, az ügyészség indítványozta a letartóztatásának a meghosszabbítását.