Így búcsúzott el édesanyja a balesetben meghalt magyar zsokélánytól

Meghalt a fiatal magyar zsokélány, Jeles Eszter
Vágólapra másolva!
Gyászol a lovassport világa. Az isztambuli versenypályán vigyázzállásban búcsúztak a zsokétársak a fiatalon meghalt magyar zsokélánytól, Jeles Esztertől. Az angol versenytársak pedig megígérték, hogy sohasem fogják elfelejteni a fiatal magyar tehetséget - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Eszter egész életét áthatotta a lovak szeretete. Már kiskorától kezdve lovagolt, edzésekre járt, vasárnapjait pedig a Kincsem Parkban töltötte. Amatőr lovasként pedig tíz versenyen ért célba. Több nemzetközi versenyen is részt vett, így 2019-ben Winsorban, ahol második helyen zárt. Majd a pandémia után Karlovy Varyban versenyzett, és szeptember 4-én Isztambulban is rajthoz állt.

Eszter szombaton első magyar lovasként győzelmet aratott a Fegentri Amatőr Női Világbajnokságon.

Egy csodálatos nap volt. A másnapi futamon azonban lovával súlyos balesetet szenvedett és kórházba került, majd 13 nap múlva belehalt sérüléseibe.

Az isztambuli megemlékezésen édesanyja így búcsúzott a tragikus körülmények között meghalt zsokélánytól:

Meghalt a fiatal magyar zsokélány, Jeles Eszter Forrás: https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fmagyarszo%2Fposts%2F5020977224583413&show_text