Márki-Zay Péter és Pálinkás József egy debreceni étteremben akart fórumot tartani. Már elkezdték, de közben kiküldték őket, mivel nem jelezték előre a foglalás célját – írja a Debreceni Nap. A miniszterelnök-jelöltségégért a baloldali előválasztási cirkuszban induló Pálinkás és a még versenyben lévő Márki-Zay kénytelen volt az utcán folytatni.

Pálinkás József az Új Világ Néppárt és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, és még versenyben lévő miniszterelnökjelölt-aspiránsa tartott (volna) fórumot vasárnap este a debreceni Belga Sörözőben. Pálinkás József az eseményről megosztott Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy rajtuk kívül álló barátságtalan okok miatt végül utcafórumot kellett tartaniuk.

Márki-Zay Péter és Pálinkás József végül az utcán próbálkoztakForrás: Debreceni Nap

Mint azt a Debreceni Nap említi: Pálinkás József és Márki-Zay Péter fóruma óriási bukás, 

rendezvény közben távozásra szólította fel őket a Belga Étterem és Söröző tulajdonosa. 

Pálinkás szerint egy barátságtalan férfi szólította fel őket távozásra, mivel az MMM nem erre foglalt helyet.

Vagyis az történt, hogy Márki-Zay és Pálinkás azt gondolta, nekik joguk van elfoglalni egy magántulajdonban lévő étterem egy részét arra, hogy néhány embernek politikai gyűlést tartsanak.