Egy budapesti férfi perben állt az egyik ismerősével, ezért egy késsel rátámadt a balassagyarmati főtéren. Többször megszúrta a másik férfit, aki életveszélyesen megsérült.

A férfi szeptember 17-én délelőtt Balassagyarmat főterén, a bíróság közelében várta az ismerősét, akivel egy peres eljárás miatt akart beszélni. Amikor az ismeőrs és az ügyvédje a közelébe értek, a férfi lökdösni kezdte az ügyvédet, közben az ismerős próbált tovább haladni.

A férfi ekkor gyorsan elővette a nála lévő, 11,5 centis kést és hasba szúrta az ismerősét, aki emiatt a földre esett. A férfi ezek után tovább szurkálta, húsznál is több sebet ejtett rajta.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Az ismerősnek életveszélyes sérülései lettek, az életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A rendőrség emberölési kísérlettel gyanúsítja a férfit, az ügyészség javasolta a letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra elrendelt, mivel fennáll a bűnismétlés veszélye.