Szombaton megtartották az első LMBTQ-felvonulást Pécsett. A rendezvény éjszakába nyúlóan tartott, este kilenc órától az egyik belvárosi vendéglátóegységbe ment a felvonulók egy része. A bulin drag queenek is felléptek - írja a BAMA.

A felvonulás záróbulijára csak kevesen érkeztek kezdésre, az emberek többsége éjfél körül érkezett meg, de a terem a parti végére sem telt meg.  

Az est folyamán drag queenek is felléptekForrás: BAMA

A hangulatot egy pécsi zenekar, lemezlovasok biztosították – már amikor volt kinek. 

A lap munkatársai több embert is megkérdeztek, hogy miért mentek el a bulira. Jó páran azt válaszolták, hogy homoszexuális ismerőseiket kísérték el, és ezzel próbálják kifejezni feléjük az elfogadásukat és a támogatásukat. Viszont voltak, akik csupán csak kíváncsiságból látogattak a helyszínre. 

A terem a parti végére sem telt meg igazánForrás: BAMA

Az est sztárjai a transzvesztita drag queenek voltak

Ekkor már többen elmentek, jelezve, hogy ez már annyira nem tetszik nekik. 

A rendezvény éjjel két óra felé a többségnek véget is ért.