Saját magát buktatta le Cseh Katalin a zavaros magyarázkodásával

FEKETE György; Cseh Katalin
Budapest, 2019. május 26. Cseh Katalin, a Momentum listavezetője és Fekete-Győr András, a párt elnöke a Momentum eredményváró rendezvényén a fővárosi Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Cseh Katalin kissé idegesen jelent meg ma az ATV stúdiójában, talán ennek köszönhető, hogy elkottyintotta magát élő adásban cégeinek támogatásáról. Az EP-képviselőt ugyanis jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják. A momentumos képviselő ügyében jelenleg több hatóság is nyomozást rendelt el, így vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az OLAF is.
Vágólapra másolva!

A Momentumos Cseh Katalinról júliusban szivárgott ki a sajtóban, hogy az európai parlamenti képviselő családjához köthető cégek az évek alatt összesen csaknem ötmilliárd forintnyi uniós támogatással trükköztek, és egy olyan 3D-s nyomtatási technológia kifejlesztéséhez is kaphattak több millió forint támogatást, amely már rég a céghálózat birtokában volt.

Cseh Katalin az ATV műsorvezetőjének kérdésére láthatóan teljesen zavarba jött, pedig az csak a személyéhez köthető Pannónia Nyomda Kft. és az ahhoz kapcsolódó vállalkozások összesen négy és fél milliárd forintnyi uniós támogatására irányult.

A momentumos politikus érzékelhetően megriadt, majd zavart magyarázkodásba kezdett. Nos, a hadarás és tikkelés közben Cseh Katalin elismerte, a céghálózat bizonyos cégei egymás mellé települtek és együtt is költöztették őket. Az ATV felvétele alapján Cseh Katkát megviselte, hogy kiderült az igazság, a döbbenetet nem tudja álcázni, hiába próbálta terelni a témát üres beszéddel. A Bennfentes.hu momentumos forrásai elárulták, nem véletlen, hogy Cseh végül Fekete-Győr András mögé állt be, szerintük most Katkának sokkal nagyobb szüksége van Fekete-Győrre, mint fordítva.

Szánalmas magyarázkodásba kezdett Cseh Katalin Forrás: MTI/Illyés Tibor

- osztották meg az információt a Bennfentessel. Bár Cseh Katalin ügyében a magyar adóhatóság mellett már az uniós ellenőrző szerv, az OLAF is nyomoz, a momentumos képviselő mindent tagad. Szerinte szó sincs arról, hogy kizárnák a pártcsaládból, a vizsgálatot pedig normálisnak tartja az OLAF részéről. Hangsúlyozta, az egész botrány az ő lejáratásáról szól, amiért az Orbán-rezsim korrupt gazdasági ügyeit az elmúlt években megszellőztette.