Volt, ahol ma hajnalban már fagyott

Budapest, 2014. december 1.
Az ónos eső megfagyott egy bokron a XII. kerületben, a Diana utcában 2014. december 1-jén.
MTI Fotó: Marjai János
Budapest, 2014. december 1. Az ónos eső megfagyott egy bokron a XII. kerületben, a Diana utcában 2014. december 1-jén. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Először hűlt nulla fok alá a hőmérséklet idén ősszel, Kakucson ugyanis -1,1 fokot mértek hétfőre virradó éjjel.
Vágólapra másolva!

-1,1 fokig hűlt le a levegő hétfőre virradó éjszaka a Pest megyei Kakucson.

Így elértük az idei ősz első negatív értékét, ami ráadásul a napi rekordtól sem volt messze,

mindössze négy tized fokkal volt hidegebb Zabaron 2007-ben, valamint Alcsútdobozon 1997-ben – írja közösségi oldalán az országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A közleményben emlékeztetnek, hogy legutóbb május 10-én volt fagy az országban, akkor Zabaron mértek -1,2 fokot.

– írják.

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint

kedden napközben is folytatódik a hűvös idő:

reggel 5, délután 17 fok körül alakul a hőmérséklet. A napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, de inkább csak északkeleten fordulhat elő zápor. Az északias szél megélénkülhet.

Szerdán is erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és észak felől szórványosan fordul elő eső, záporeső. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi szél. 13 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk.

Címlapi képünk illusztráció.