Halálra vert egy budapesti pizzériában egy embert egy rendszeresen kötekedő férfi

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Kétszer is megpróbálták lefogni azt a férfit, aki végül mégis halálra verte ismerősét egy budapesti pizzériában. Jól ismerték őt az étteremben, rendszeresen járt be kötekedni, másokat provokálni. Két éve is belekötött egy emberbe, akit aztán minden ok nélkül ütni kezdett. Háromszor esett neki, az utolsó alkalommal eszméletlenre verte. A megvert férfi már nem tért magához, és nem sokkal később a kórházban meghalt.
Vágólapra másolva!

A férfi kötekedő, agresszív viselkedése miatt jól ismert látogatója volt a XV. kerületi pizzériának.

Két éve ismét belekötött egy emberbe, aki az étterem törzsvendége volt. Folyamatosan provokálta a férfit, aki próbált a konfliktus elől kitérni. Ennek ellenére tovább zaklatta, aztán

ököllel ütni kezdte a fejét és az egész testén.

Az étterem egyik alkalmazottja és az egyik vendég az agresszív támadót lefogták, így a másik férfinak sikerült a hátsó ajtón elmenekülnie.

Amikor a dühöngő férfi a fogásból kiszabadult, áldozata után ment, és

a pizzéria előtt újra tiszta erővel ütni, és rúgni kezdte.

A verésnek ismét az egyik alkalmazott és az egyik vendég vetett véget.

De újra sikerült kiszabadulni, és

az akkor már vérző férfi után rohant, és már az első ütéseivel a földre terítette, ahol percekig brutálisan ütötte.

Ezután megpróbált elmenekülni, de akkor már többen lefogták, és el sem engedték, amíg a rendőrök meg nem érkeztek.

A megvert férfit eszméletlen állapotban vitték a mentősök kórházba. Már nem tért magához, és néhány nappal később meghalt.

A támadó ellen most vádat emeltek.