Jogerősen 12 év börtönre ítélték azt a férfit, aki két éven keresztül rendszeresen zaklatta szexuálisan a saját kislányait. Ugyan korábban mindent beismert, amikor a nem jogerős ítéletet meghallotta, azonnal fellebbezett. A Szegedi Ítélőtábla azonban a korábbi ítéletet megalapozottnak tartotta és helyben hagyta.

A két kislányt 2018 és 2020 között tartotta rettegésben. Erőszakkal vagy fenyegetéssel közeledett feléjük, aztán szexuálisan zaklatta őket.

Most jogerősen 12 évre ítélték, és végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól, ahol 18 évesnél fiatalabb gyerek nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését láthatná el.