Karácsony Gergely a jelek szerint továbbra sem hajlandó tisztázni, pontosan mikor és mennyit keresett, amíg a Budapesti Corvinus Egyetemen dolgozott. A Mediaworks Hírcentruma ismét megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt az ügyben, ám mint korábban, a Városházán megint nem válaszoltak, azt hajtogatták, a Hírcentrum forduljon az egyetemhez. Ezt meg is tették, így már nem sokáig titkolózhat Karácsony - írja a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely egyetemi adjunktusi keresetének kérdése az után került a közvélemény érdeklődésének homlokterébe, hogy nyilvánossá vált az Oktatási Hivatal vizsgálatának eredménye. A hivatal 32 oktatót érintő vizsgálódásában azt állapította meg, hogy csupán egyetlenegy személynél akadtak gondok, ő pedig – mint azt a Magyar Nemzet megírta – nem más, mint Karácsony Gergely. A hivatal szerint a főpolgármestert korábban úgy nevezték ki adjunktusnak, hogy ennek feltételei nem voltak meg. A történésekről a minap a Mediaworks Hírcentrumának riportere próbálta megismerni a baloldali politikus véleményét.

Ekkor Karácsony egyrészt ismét az őt alkalmazó Budapesti Corvinus Egyetemre mutogatott, másrészt megemlítette, hogy százezer forintért dolgozott. Azonban utóbbi megjegyzése nem igaz. A Mediaworks Hírcentruma ugyanis úgy értesült, hogy Karácsony adjunktusként nem százezer, hanem 218 ezer forintot keresett. Az ellentmondás feloldásáért korábban már keresték a Főpolgármesteri Hivatalt, de akkor is azt mondták, forduljanak a Corvinushoz.