A szeptemberi Mária-ünnepek sorában az egyik „legtevékenyebb" Boldogasszony ünnepre, Fogolykiváltó Boldogasszonyra emlékezünk.

Rég volt azonban oly nagy szüksége a világnak a Fogolyszabadítóra, mint manapság. Mert korunk rabjai egy nem látható, az emberi lélek és a tudat, valamint a közösségi lélek és tudat mélyére alantasan behatoló ellenség fogságától szenvednek...

Olyan alantas ellenségtől, amelyről a Teremtés természetes útjáról letért modern civilizáció embere olykor észre sem veszi, hogy önálló gondolatát, egykor tiszta, emberi érzéseit, józan értékítéletét, természet adta emberi méltóságát egy egyre agresszívabban terjedő erő ejtette fogságba...

Olyan jól álcázott lelki-szellemi, érzelmi, tudati börtönben él ma a világ, hogy már nem a társadalmi, közösségi, családi, társkapcsolati „elvárásoktól" való szorongás és félelem által „gyártott" önpusztító erőtől – az alkoholtól, a drogoktól – kell, hogy megszabaduljon, hanem egy jóval rafináltabb démontól... Attól az ördögi erőtől, amelynek a hálójába „büszkeséget" hirdetve, önszántából úszik bele...

Oly korban élünk a Földön, amikor az emberiség eljutott arra a pontra, hogy észre sem veszi, melyek az Életet éltető s az Életet elvevő elvek. Egyszóval bukásra áll a Teremtőjével és annak isteni törvényeivel szemben...

Minden év szeptember 24-én Fogolykiváltó Boldogasszonyra emlékezünk, amikor az ember önszántából lelki feloldozást kérhet a saját magának okozott gyötrelmei alól... Mert Fogolyszabadító napja arra hivatott, hogy az ember letegye a téves beidegződéseit, s Boldogasszony közvetítésével feloldozást kérjen, s kapjon a Teremtőjétől...

Az ősi rabkiváltó karizma – az ünnep eredete

Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete egészen a keresztes hadjáratok idejéig, a XII-XIII. századig nyúlik vissza. Miután a makulátlan erkölcsi tisztasággal, keresztény szellemiséggel megáldott Szent Lászlóra bízott, ám hirtelen halálával megtört - a Szentföld megszabadítására tett - gondolat meghiúsult, egy egészen más minőségi helyzetbe került a keresztes hadjáratok eszmeisége. Az angol és a francia királyok vetélkedése miatt a teljes reménytelenségbe torkolló harmadik keresztes háborúban harcoló lovagokra ugyanis szörnyű megtorlás, kegyetlen rabszolgaság várt az iszlám által birtokba vett területeken. A XII. és XIII. század fordulóján feléledt azonban a keresztény lelkiismeret, s rövid egymásutániságban két olyan szerzetesrend is született, amely fő feladatának a foglyok kiváltását tekintette. Az 1198-ban II. Ince pápa által jóváhagyott trinitárius és az 1235-ben IX. Gergely által megerősített mercediánus rendek vállalták fel az ősi rabkiváltó karizmát.

Hasonló céljaik mellett azonban a két szerzetesrend különböző vonásokkal rendelkezett. Míg a trinitáriusoknál - nevükből fakadóan - a Szentháromság és a Szentkereszt előtti hódolat, addig a mercediánusoknál – a Fogolykiváltó Szent Szűz nevére utalva - Szűz Mária különleges tisztelete volt a jellemző.

„Votum redemptionis", avagy a megváltás fogadalma...

A megváltás szent fogalma és annak fogadalma különleges jelentőséggel bírt mindkét rend szerzeteseinek és lovagjainak az életében. A korabeli rabkiváltó szerzetesek ugyanis saját életüket adták egy keresztény fogoly kiszabadításáért, annak tudatában, hogy ezzel nemcsak a szent gyötrelmet, hanem a biztos halált is választják Krisztushoz hasonlatosan. A történelem során - csak a trinitáriusok közül - 7215 rabkiváltó szerzetes áldozta fel életét Krisztus nevében egy-egy keresztény testvér kiszabadítására. S közel 1 100 000 foglyot váltott ki így az iszlám rabszolgaság fogságából a két rend.

A mercediánusok Kolombuszt második útjára, Amerikába is elkísérték, ahol a rendjük a hódítók kegyetlenkedései elől a saját életük árán is védelmezte az őslakos indiánokat. Nem véletlenül terjedt el a rend Amerika-szerte, ahol a múlt században a fekete rabszolgák és gyermekek életét mentették, majd később síkra szálltak a rabszolgafelszabadításért. Míg a mercediánusok Amerikában terjeszkedtek, addig a trinitáriusok Európában sokasodtak.

Trinitáriusok Magyarországon

Magyarországon a török kiűzését követően vetette meg a lábát a trinitárius rend a Kiscelli templom és kolostorban, valamint a budakeszi, makkosmáriai kegyhelyen épült, Fogolykiváltó Boldogasszony kezébe ajánlott templomban. Hamar híre ment a rendnek, s számos foglyot, katolikus és protestáns testvért váltottak meg vagy szabadítottak ki török fogságból. Azonban a felvilágosodás elhomályosító korszakában a magyargyűlölő II. József 1783-ban, más szerzetesrendekkel egyetemben a trinitáriusoktól is elkobozta vagyonát, és eltörölte a rendet. Az indoklás szerint azért, mert: „károsak a rabkiváltó szerzetesek, hiszen kiviszik a pénzt az országból a keresztény rabok kiváltására..."

A felégett és rommá lett, majd hamvaiból 1957-ben feltámadt makkosmáriai Angyalok Királynéja kegytemplomot és a történelem viharos évszázadaiban megannyi könyörgő gyermek, asszony, anya és feleség számára lelki gyógyírt jelentő búcsújáróhelyet a kommunizmus sem kímélte...

De ugyanígy nem kímélték a Kádár-diktatúra kommunistái a Fogolykiváltót megbecsült tiszteletben tartó örmény kisebbség lelkipásztorát sem, akit azért vetettek börtönbe, mert ő viszont: „behozta Magyarországra a világ minden táján összekoldult pénzt a Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére építendő örmény templom céljára..."

Hatalmas keresztutat járt be a fogolykiváltók rendje, azok templomai és megannyi könnycseppet magába szívott s fohászt meghallgatott kegyhelyei az elmúlt bő 800 évben, hogy mára egy láthatatlan ellenség hálójából, az öntudatát és emberi méltóságát vesztett, a Teremtőtől kapott nemi identitását elvesztegető, tudathasadásos korban ma is azt tegye, amire hívatott:

Csendben, halkan végezze a megváltás karizmatikus feladatát...

 

A szerző, Wieber Orsolya, a csizio.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója