Lassan húsz éve hazudnak az embereknek Gyurcsányék. Nemcsak 2010 előtt, hanem a migrációs válság és a világjárvány alatt is becsapta az embereket a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal. Most, hogy az előválasztási komédiában még egyértelműbben kiderült, hogy gátlástalanul próbálnak hatalomra törni, érdemes felidézni azt a közel húsz éve tartó hazugságsorozatot, ami a bukott miniszterelnök nevéhez kapcsolódik.

Épp az ellenkezőjét ígérgették annak, amit végül csináltak

A választási kampány egyik kulcseleme a támogatott lakáshitelek kérdése volt 2002-ben. Akkor a baloldal azt ígérte, hogy ha kormányra kerülnek, akkor nemcsak hogy megtartják, de még szélesebb kör számára biztosítják majd a lakáshoz jutást. Végül

épp az ellenkezőjét tették annak, mint amit ígérgettek.

A baloldal 2002 után leépítette a kedvezményes forint alapú lakáshitelek lehetőségét. Gyurcsány Medgyessy Péter főtanácsadója volt, majd amikor miniszterelnök lett, erőszakosan a devizahitelek felé terelte az embereket, aminek később végzetes következményei lettek. 

Paks, 2006. Gyurcsány FerencForrás: MTI/Kovács Attila

Szintén emlékezetes, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP akkori alelnöke a 2002-es kampányban azzal kampányolt, hogy nem lesz gázáremelés.

Aztán épp az ellenkezője történt, és megemelték a gáz árát.

Hazudott a baloldal a 2006-os választási kampányban is, Gyurcsány Ferenc vezetésével. Akkor a választások előtt áfacsökkentést ígértek az embereknek. Néhány hónappal később azonban ismét épp az ellenkezőjét tették annak, mint amit ígértek. Először megszüntették a középső, kedvezményes áfakulcsot, és

amikor a legnehezebb volt az embereknek, a gazdasági válság idején a baloldal 5 százalékponttal emelte az áfát.

A 2006-os kampányban Gyurcsány Ferenc felszólította Orbán Viktort, hogy vonja vissza a gyógyszerfelírási díjra, illetve a kórház-privatizációra vonatkozó állításait, mert ilyen szocialista terv nincs. Gyurcsány a vitában azt is tagadta és a Fidesz hazugságának nevezte, hogy vizitdíj és kórházi napidíj bevezetésére készülnének.

Ennek ellenére, amikor hatalomra került, Gyurcsány korábban nem látott megszorító csomagot vezetett be. Átlagosan 30 százalékkal emelkedett a gáz ára, növelték a villamos energia árát, emelték az áfakulcsot, a jövedéki adót és a munkáltatói járulékot is. Az intézkedéseknek viszont itt még nem volt vége. Szintén bejelentették, hogy 2008-tól tandíjat kell fizetni, és 2007-ben bevezetik a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is.

Vagyis Gyurcsány és a baloldal ezzel kapcsolatban is hazudott a választóknak.

„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet"

A baloldal, amikor hatalmon volt, nemcsak a magyaroknak hazudott, hanem az Európai Uniónak is. Emlékezetes, hogy

Gyurcsány Ferenc 2006-ban egy titkos beszédben elvtársainak bevallotta, hogy hazudtak.

A választások előtt 2006-ban a kormány eltitkolta a valós államháztartási adatokat. Abban az évben a valós adatoktól ezermilliárd forinttal tért el az Uniónak megküldött előzetes költségvetési adat (az adatok eltitkolásában tevékeny szerepet játszott az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős biztosa, a spanyol szocialista Joaquin Almunia, aki haladékot adott Gyurcsánynak, hogy csak a választás után nyújtsa be a végleges konvergenciaprogramot, holott már az év elején kellett volna).

Gyurcsány az őszödi beszédében maga is elismerte, hogy hazudtak. Mint mondta:
Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.

Azóta is hazudnak

A baloldal 2010 óta is megpróbálja félrevezetni az embereket, hazudik nekik.

A migrációs válság idején sem lehetett számítani rájuk. A kvótákkal kapcsolatos európai tervekről folyamatosan azt hazudták, hogy azok nem is léteznek.

Emlékezetes, 2015-ben többek között

azt hangoztatta Gyurcsány Ferenc, hogy „a bevándorlás egy álprobléma".

Szerinte „Magyarországnak kifejezetten javára válna, ha befogadná a bevándorlókat".

A baloldal folyamatosan jelentékteleníteni próbálta a tömeges illegális bevándorlás veszélyét, és feleslegesnek nevezték a védekezést, főként a határkerítést.

Ahogy Gyurcsány Ferenc 2015-ben mondta, „a legrosszabb ösztönökre épít a kormány, amikor kerítést akar húzni a határra". Vagyis

Gyurcsány, a mai baloldal vezére nem építette volna meg a határzárat, sőt beengedné a migránsokat az országba.

A baloldali politikusok a világjárvány idején is hazudtak a magyaroknak, és lejáratták magukat.
Kamuvideókat készítettek, nem támogatták, nem szavazták meg a parlamentben a védelmi intézkedéseket, és külföldön is olyan hazugságokat terjesztettek, mint hogy nem ülésezik a magyar parlament.

A baloldal által előválasztásnak nevezett Gyurcsány-show idején fontos tehát emlékezni arra, hogy az ijesztgetésektől kezdve (23 millió román jön...) a be nem váltott ígéreteken át a 13. havi nyugdíj vagy a családtámogatások elvételéig (amelyek szintén ígéretek be nem tartását jelentették) mi jellemzi a Gyurcsány vezette baloldal elmúlt 20 évét.