Adócsalási ügyben vádlott a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke

Vágólapra másolva!
Napjainkban továbbra is nagy számban kerülnek az adóhivatal látókörébe olyan gazdasági társaságok és egyéb adózók, akik problémás adóügyekkel, gazdasági kapcsolatokkal rendelkeznek, a jogi kereteket meghaladóan próbálnak ügyleteik során adóelőnyhöz jutni, esetleg a jogszabályokat számukra kedvező módon értelmezni, nem törődve azok eredeti - jogalkotói - céljával, szándékával. Ezen adózók egyik közös jellemzője, hogy adóügyeikben rendre Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke jár el, aki az adózók érdekeinek képviselete során attól sem riad vissza, hogy minősíthetetlen módon kommunikálva, az adóhatóság munkatársait méltóságukban megalázva, velük ordítozva, őket számon kérve tárgyaljon, ezzel is biztosítani vélve a saját igazát. 
Vágólapra másolva!

Elképzelései szerint az általa adott tanácsok mindig és minden tekintetben helytállók, jogszerűek és a jogi keretek között biztosítják az ő és ügyfelei számára az adóelőnyt. Ez azonban nem mindig van így. A legfrissebb információk alapján másodrendű vádlottként jelent meg egy olyan ügyben a Miskolci Járásbíróságon, amelyben éppen az ő tanácsa miatt került nem kis bajba az ügy elsőrendű vádlottja, hiszen - hallgatva Ruszin Zsolt tanácsára - egy kétes ügyletsorozat eredőjeként az érdekeltségébe tartozó vállalkozásból nem bérként vett magához jövedelmet, hanem külföldi (ciprusi) társaságok általi részvényvásárlások, majd ezen társaságokban való látszat "irányítási" tevékenység ellenértékeként kapták meg Ciprusról a "jövedelmüket", amely után sem Cipruson, sem Magyarországon nem fizettek adót. Mindezt egy mesterségesen felépített, bonyodalmas ügylethalmaz alapján Ruszin Zsolt tanácsára.

Az ügyben folytatott nyomozás során arra a következtetésre jutott a nyomozóhatóság és az ügyészség is, hogy Ruszin Zsolt vádlottként kell, hogy feleljen a bíróság előtt a fenti ügyletekkel kapcsolatosan. Az pedig nyilván belátható, hogy egy könyvvizsgáló, aki kamarai tag, igazságügyi szakértő, adószakértő is egyben, etikailag nem engedheti meg magának az ilyen ügyletek kapcsán történő érintettséget, főleg azt nem, hogy vádlottként jelenjen meg ezekben. Elgondolkodtató, hogy Magyarországon egy ilyen személy hogyan folytathatja tevékenységét úgy, hogy emellett még a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének nemcsak tagja, hanem annak alelnöki pozícióját is betölti, sőt, felhatalmazva érzi magát arra, hogy a jövőben is háborítatlanul osztogasson jótanácsokat azoknak, akik nem szeretnének Magyarországon adót fizetni, ezzel kihúzva magukat a közös teherviselés intézménye alól.