70 ezer angol fütyülte ki és fújolta az ukrán himnuszt az év egyik legnagyobb bokszmeccsén

Vágólapra másolva!
Londonban, a Tottenham stadionjában rendezték meg az év egyik legjobban várt nehézsúlyú bokszmérkőzését, az angol Anthony Joshua és az ukrán Olekszandr Uszik között. A mérkőzésre egy nap leforgása alatt mind a 70 ezer jegy elfogyott, így telt ház fogadta a két bokszolót. A kezdetekben remeknek tűnő hangulatot viszont jelentősen beárnyékolta, hogy gyakorlatilag nem lehetett hallani az ukrán himnuszt az angolok vállalhatatlan viselkedése miatt, hiszen végig fütyültek és fújoltak.
Vágólapra másolva!

Az angol szurkolók rendszeresen megmutatják, sportágtól függetlenül, hogy nem tisztelnek senkit. Folyamatosan kifütyülik az ellenfél himnuszát, gyakran összeverik a vendégszurkolókat, a rasszista megnyilvánulásokról nem is beszélve.

Ennek ellenére gyakorlatilag sosem szankcionálják őket, nem kapnak például zárt kapus meccseket, vagy súlyosabb büntetéseket.

Joshua és Uszik bokszmérkőzésén sem bírták ki az angolok, hogy halkan, megtisztelve a másik ország állampolgárait, végighallgassák az ukrán nemzeti himnuszt, helyette a kezdetétől a végéig több tízezren fütyültek, bekiabáltak és fújoltak.

Az eseményekről több angol lap, köztük a Daily Star is beszámolt.

Mindenesetre, a végén már saját bokszolójukra lehettek dühösek az angolok, ugyanis az ukrán Uszik nagyon megverte Joshuát, egyhangú pontozással. Így Joshua elvesztette WBA-WBO-IBF övét, az új nehézsúlyú bajnok a mérkőzés elején kifütyült Uszik.