Pszichiáter segítségével próbálja feldolgozni a tragédiát, de három év elteltével is csak gyógyszerekkel tud elaludni a 63 éves János, akinek a kezei között halt meg a kisfia, miután elgázolta egy postásautó.

A Somogy megyei Kisberényben 2018 októberében történt a tragédia - emlékeztet a Blikk. A postás autóval hozott levelet Jánosnak, aki átsétált a kocsi túloldalára, és a vezetői oldalon lévő ablakon átvette a küldeményt. A kiskapu azonban nyitva maradt, az udvarban játszadozó kisfiú pedig a másodperc törtrésze alatt az édesapja után szaladt. 

Épp a kocsi előtt haladt, amikor annak sofőrje hirtelen a gázra taposott.  A kisfiún áthajtott a postásautó, a gyerek az apja karjaiban halt meg. A szörnyű tragédiát a család házára felszerelt kamera végig rögzítette.

A szakértő megállapította: a sofőrnek kellett volna látnia a gyereket, az apának pedig gondoskodnia kellett volna arról, hogy a fia ne tudjon kiszökni. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a postásra és Jánosra is.