Több milliót csaltak ki egy nyugdíjas, miskolci házaspártól

illusztráció
Vágólapra másolva!
Csalás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség az ellen a 32 éves férfi ellen, aki hamis ürüggyel több mint 3 millió forintot csalt ki egy idős pártól.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi tavaly tavasszal tetőfelújítási munkálatokat végzett a nyugdíjas élettársak miskolci házán. Munka közben elmondta, hogy szeretne elindítani egy saját vállalkozást, de nincs pénze, majd kölcsön kért tőlük. Az idős párnak szimpatikus volt a tetőfedő. Jóhiszeműen segíteni akartak rajta, ezért

április közepén 80 ezer forintot adtak neki,

amelyről a maga iránti bizalmat tovább erősítve a csaló átvételi elismervényt állított ki.

Aztán, visszaélve az idős pár segítőkészségével,

folyamatosan különböző nagyságú összegeket kért kölcsön, továbbra is nem létező vállalkozására hivatkozva.

A nyugdíjas nő az egyes kölcsönöknél először felvette a pénzt a bankszámlájáról vagy kivette az automatából, és úgy adta át a férfinek.

Később viszont már annyira a bizalmába férkőzött, hogy

rábízta a bankkártyáját a PIN-kódjával együtt.

A férfi alkalmanként 100 ezer forintot emelt le róla.

A csaló augusztusig

összesen több mint 3,5 millió forintot csalt ki az idősektől

úgy, hogy semmilyen vállalkozást nem akart elindítani, minden pénzt a korábbi tartozásainak a rendezésére és megélhetésére fordított. A büntetlen előéletű férfival szemben az ügyészek a tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a korábbi próbára bocsátás megszüntetése mellett felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.