Brutálisan összeverte egymást egy férfi és egy nő a szegedi postán

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek azzal a férfival és nővel szemben, akik tavaly tavasszal egy szegedi postahivatalban verekedtek össze.
Vágólapra másolva!

Tavaly tavasszal, április 4-én délelőtt egy férfi az élettársával egy Szeged belvárosában lévő postahivatal bejáratánál várakozott. A járványügyi intézkedések miatt az ügyféltérben egyszerre csak négy ügyfél tartózkodhatott.

Hirtelen megelőzte őket egy nő, aki beállt az egyik ablakhoz.

Ügyintézése után ki akart menni, amikor a férfi elővette a telefonját és lefotózta, ezért a nő az arcába köpött.

A férfi lábon rúgta a nőt, aki válaszul kétszer arcon ütötte a férfit.

Ebből kölcsönös lökdösődés és verekedés alakult ki.

A nő egy kukafedelet is a férfihoz vágott. A férfi élettársa megpróbálta leállítani, de végül ő is a földre került a másik nő mellé.

Végül a férfi arcon rúgta a földön fekvő, őt beelőző nőt,

amivel súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott neki.

A verekedésnek végül a biztonsági személyzet vetett véget.

Vádiratában a járási ügyészség a férfit súlyos testi sértéssel, míg a nőt garázdasággal vádolja. A férfi élettársával szemben garázdaság miatt indult eljárást az ügyészség megszüntette.

A verekedők ügyében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.