Titkos bűnszervezetben árulták a drogot a XXII. kerületben

Vágólapra másolva!
Drogkereskedéssel kapcsolatos bűnszervezetet számoltak fel a készenléti rendőrök 2020. január 28-án, melynek tagjai ellen vádat emelt, és börtönbüntetést javasolt az ügyészség.
Vágólapra másolva!

A bűnszervezet vezetője és irányítója egy 26 éves férfi volt. A férfi a drogokat – köztük marihuánát, amfetamint, kokaint és MDMA-t – nagy tételben szerezte be, majd a vádlott-társai segítségével egy XXII. kerületi lakásban tárolta. A drogok adagolását, csomagolását és szétosztását is itt végezték, a 26 éves férfi utasításai szerint.

A bűnszervezet tagjai teljes mértékű rgyüttműködéssel dolgoztak,

mindegyiküknek meghatározott feladata volt. Volt, aki beérkező megrendeléseket gyűjtötte össze, mások feladata a drogok szétosztása és kiadása volt, és voltak, akik a vevőkkel való kapcsolattartást vállalták.

A drogok eladásából nyert

pénzt rendszeresen, szoros elszámolás alapján továbbították a bűnszervezet irányítójának.

A drogok eladása során a tagok előre egyeztetett, és

csak általuk értett kifejezéseket használtak a drogok fajtájának és mennyiségének megjelölésére. A telefonos beszélgetéseket titkosított alkalmazásokon keresztül végezték.

A személyes érintkezés csökkentése és ezáltal a lelepleződés elkerülése érdekében, a szervezet tagjai

a drogok egymás közötti átadását is többnyire rejtett módokon végezték.

Ilyen volt például egy közlekedési jelzőtábla alatt kialakított rejtekhely, ahol egyikük elhelyezte a drogot, majd társa felvette, és magával vitte.

Az ügy további vádlottjai olyan drogdílerek voltak, akik bár kapcsolatban álltak a bűnszervezettel, nem voltak annak tagjai, azonban viszonteladóként folytatták a drogok értékesítését.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai

a bűnszervezet 6 tagját 2020. január 28-án fogták el,

amikor a hozzájuk köthető helyszíneken kutatásokat is végeztek. Ennek során összesen

több, mint 1300 gramm marihuánát, majdnem 420 gramm amfetamint, és közel 110 gramm kokaint foglaltak le. A hat elfogott férfi lakásán további drogokat, digitális mérlegeket, pénzt, és telefonokat is találtak a rendőrök.

Az ügyészség a hat férfival szemben szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, és fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabását, pénzbüntetést, illetve vagyonelkobzást javasolt velük szemben - írja az Ügyészség oldala.