Ismét meghosszabbították a veszélyhelyzetet

baloldal nem segít a járvány elleni védekezésben, gumikesztyű kéz megelőzési rendelkezés óvintézkedés plenáris ülés politikus szavazás
Budapest, 2020. március 23. Képviselő szavaz a házszabálytól való eltérésről az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án. Az ellenzék nem támogatta a házszabálytól való eltérést, és a kormány által benyújtott, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat március 24-i elfogadását. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Hozzájárult az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbításához, így az 2022. január 1-jéig érvényben marad.
Vágólapra másolva!

A Ház erről 112 igen szavazattal, 25 ellenvoks mellett döntött, tartózkodás nélkül.

Az igazságügyi tárca államtitkára a módosítás parlamenti vitájában elengedhetetlennek ítélte a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert

csak így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni a negyedik hullámban is.

Völner Pál azt hangsúlyozta, hogy az új vírusvariánsok korábban nem tapasztalt gyorsasággal és következményekkel terjednek, ezért a negyedik hullám küszöbén elengedhetetlen a fokozott és hatékony védekezés lehetőségének biztosítása.

Illusztráció Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az előterjesztés indoklása szerint

a kormány elsődleges célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket.

A világjárvány elleni védekezés elmúlt másfél éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat - olvasható az előterjesztésben.

Az Országgyűlés az eredetileg idén februárban, 90 napos hatállyal elfogadott törvényt elsőként májusban hosszabbította meg, az őszi parlamenti ülésszak első ülésnapját követő 15. napig, vagyis október 5-ig. Most ezt a határidőt tolja ki a Ház januárig.

A törvényben rögzítették, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.